Kultúra

Meglepő kerteket szorítanak a paneltömbök közé a litvánok

A lakók szorgalma néha tehetséggel, néha pedig furcsa ötletekkel párosul, de van persze olyan eset is, ahol minden klappol.

A második világháború utáni lakáshiányt számos európai állam – köztük a szocialista blokk országai, illetve a Szovjetunió – gyorsan elkészülő panellakótelepek építésével próbálta meg elsimítani, így a hidegháborús szuperhatalomközel harminc évvel ezelőtti felbomlásáig számos kis- és nagyváros utcáin jelentek meg a különböző magasságú, egymás tökéletes másolataiként létrejött paneltömbök, így egy repülő csészealjról zúgó füllel lepottyanó ember néhány pillanatig egyáltalán nem lehet egészen biztos benne, hogy Miskolcon, Bukarestben, vagy épp egy balti országban ért földet.

Az első beszédfoszlányokat elkapva, vagy feliratot meglátva persze máris változik a helyzet, nem csak ez segíthet azonban a helyszín azonosításában, hanem a sokemeletes, falszerű lakássorok közt esetlegesen feltűnő kertek is, hiszen ha ilyet látunk, akkor jó eséllyel Litvániában járunk – legalábbis erről akar meggyőzni bennünket a Laiptinių puošimo grupė nevű, a cikk írásakor négyezeregy tagot gyűjtő Facebook-csoport, ahová az emberek leginkább a saját környezetükben feltűnő példákat mutatják be.

A főként házak tövében lévő kerteket, de furcsán kiakasztott mackót, illetve a házak folyosóira helyezett pihenőket is mutató csoportban rendzeresen bukkannak fel a jobbnál jobb példák, de megpróbáltuk összegyűjteni a legszebb darabokat.

A Vilniusban élő hatvannégy éves Kristina Šeniauskienė által gondozott kertre például konkrétan nincsenek szavak:

Fotó: Kristina Šeniauskienė

De társai is jól belehúztak, de a minőség helyett sokszor a szürrealitás dominált:

Galéria
Fotó: Laiptinių puošimo grupė / Facebook

Meglepő kerteket szorítanak a paneltömbök közé a litvánok

Meglepő kerteket szorítanak a paneltömbök közé a litvánok

Fotó megosztása:

A BoredPanda nyomán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.