Kultúra

Vidnyánszky a Színművészeti mellett a kaposvári színészképzést sem engedte ki a kezéből

Aki azt hitte volna, hogy most, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemet vezető alapítvány kuratóriumának elnöke lett, Vidnyánszky Attila a Kaposvári Egyetem színészképzésétől eltávolodik, az tévedett: új szerepkörben ugyan, de továbbra is pozícióban marad ott is. Mindez az Átlátszónak köszönhetően derült ki, a lap azt szerette volna közérdekű adatigénylés keretében megtudni, hogy mennyi díjazást kap Vidnyánszky a Kaposvári Egyetem rektorhelyetteseként. Az egyetem viszont válaszában jelezte, hogy Vidnyánszky augusztus 1-től, azaz az SZFE kuratóriumának bejelentését követő naptól már nem rektorhelyettes, hanem rektori megbízott, és a Kaposvári Egyetemet is magába olvasztott Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán folyó művészeti képzés magas színvonalú biztosításáért felelős, megbízatását pedig díjazás nélkül látja el.

Azaz Vidnyánszky már nem csak az egyik, hanem mind a két, színészképzéssel felsőoktatási szinten foglalkozó hazai intézményben is vezető szerepet lát el, sőt, a harmadik is úton van Beregszászon, 2018-ban ugyanis a Kaposvári Egyetem, a Nemzeti Színház és a beregszászi főiskola erről egyezett meg. Jelenleg Magyarországon felsőoktatásban csak Kaposváron és az SZFE-n lehet színészetet tanulni, akinek ez nem fekszik, annak maradnak a középfokú, OKJ-s képzések és színitanodák, ám a döntésnek anyagi vonzata is van: a diploma nélküli színészek kevesebbet keresnek.

Kiemelt kép: Soós Lajos / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik