Kultúra

Saját táncakadémiát indít az ExperiDance egykori alapítója

Az ExperiDance Tánctársulat egykori alapítója, Román Sándor megalapította saját Táncakadémiáját és saját nevén folytatja 30 éves projektjét. A szeptember 7-én induló Román Sándor Táncakadémián az ExperiDance Társulattól egy éve történt végleges elszakadás után és a jelenlegi ExperiDance néven futó társulattól szakmailag elhatárolódva folytatódik Román Sándor vezetésével a 3-16 éves kor közötti gyerekek képzése.

Április közepén merült fel annak a híre, hogy személyes konfliktus és az elmaradó kulturális taopénzek miatt feloszlik az ExperiDance Társulat, de a menedzsment sajtónyilatkozatot adott ki nem sokkal később, melyben cáfolta az ezzel kapcsolatos híreket.

Román Sándor nyilatkozatában akkor azt írta, hogy már nincs köze az aktuális ExperiDance-előadásokhoz. Ahogy fogalmazott, „jogi csűrés-csavarással, valamint jogsértések alapos gyanúját felvető módszerekkel” veszélyeztetik a társulatának létét, és a Román Sándor által létrehozott koreográfiákat „einstandolták”, mellyel „veszélybe került egy sikeres magyar unikum, brand létezése”.

Nem ért véget az ExperiDance Társulaton belüli botrány
Vona Tibor ügyvezető reagált Román Sándor szerdai nyilatkozatára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik