Igen, ezt a kérdést valóban feltették, sőt, meg is próbálnak rá válaszolni: Curtis Sittenfeld írt erről egy alternatív történelmi könyvet Rodham címmel (ez Hillary Clinton leánykori neve), a Hulu pedig most megvette a könyv megfilmesítési jogait, és sorozatot készít belőle. A leírás szerint a sorozat egy ambiciózus fiatal nőről szól, aki a 20. század második felében aknázza ki a saját kivételes intellektuális képességeit, miközben az idealizmustól a cinizmus felé sodródik, majd ugyanezt az utat visszafelé is megteszi, írja a Variety.
A sorozatot Sarah Treem jegyzi majd, aki korábban a The Affair (A viszony) showrunnere volt, de társproducerként dolgozott a House of Cardsban és vezető írója volt a Titkok nélkül (In Treatment) sorozatnak is. A Rodhamben executive producerként részt vesz továbbá A szolgálólány meséjében hasonló pozícióban dolgozó Warren Littlefield is. A Hulu idén márciusban már készített egy dokumentumsorozatot is Hillary Clintonról Hillary címmel.
Kiemelt kép: Monica Schipper/Getty Images for Hulu/AFP