Kultúra koronavírus

A Tökéletes hang-filmek sztárja átesett a koronavíruson, de még mindig nem tért vissza a szaglása

Anna Camp mindenkit arra kért, hogy hordjon maszkot.

A Tökéletes hang-franchise mellett a Mad men, a True Blood, vagy A férjem védelmében sorozatokból ismert Anna Camp az Instagramon írta meg, hogy átesett a Covid-19 betegségen, és kötelességének érzi megosztani a közvéleménnyel a tapasztalatait. Körülbelül egy hónapja kapta el a vírust, annak ellenére, hogy nagyon vigyázott, és csak egyszer merészkedett ki maszk nélkül a lakásából. Ezt követően három hétig nagyon beteg volt, és most már ugyan negatív a tesztje, de még mindig kemény utóhatásait érzi a betegségnek.

Hihetetlen sok feszültséggel jár a pánik, hogy elkaptál egy vírust, ami tulajdonképpen gyógyíthatatlan, és annyira új, hogy senki sem tudja biztosan, milyen maradandó károkat okozhat az immunrendszeredben. (…) Vannak, akik azt mondják, olyan mintha influenzás lennél, de én voltam influenzás, és az abszolút nem ilyen. Jelenleg is csak 30 százalékban működik a szaglásom a korábbihoz képest. Egyéb visszatérő tünetek pedig (egy hónappal később): szédülés, extrém kimerültség, arcüreggyulladás, gyomorpanaszok, émelygés, hányás és láz

– írja a színésznő, aki mindenkit arra kér, hogy hordjon maszkot. „Igaz, hogy csak egy apróság, de a hatása annál nagyobb, és hihetetlenül könnyű megtenni.”

View this post on Instagram

Hi friends… I felt it was my responsibility to share that I ended up getting Covid-19. I have since tested negative, but I was extremely sick for over three weeks and still have lingering symptoms. I was incredibly safe. I wore a mask. I used hand sanitizer. One time, when the world was starting to open up, I decided to forgo wearing my mask in public. One. Time. And I ended up getting it. I believe it may have been because of that one time. People are saying it’s like having the flu, but I’ve had the flu, and this is absolutely not that. The panic of contracting a virus that is basically untreatable and is so new that no one knows the long term irreparable damage it does to your immune system is unbelievably stressful. Completely losing my sense of smell and taste without knowing when or even if they will return is extremely disorienting. I’m only smelling about 30 percent of how I used to now. Other persistent symptoms are (a month later) dizziness, extreme fatigue, impacted sinuses, upset stomach, nausea, vomiting, and fever. I’m lucky. Because I didn’t die. But people are. Please wear ur mask. It can happen any time. And it can happen to anyone. Even that one time you feel safe. We can all make a difference. Wearing a mask is saving lives. Thank you to everyone who reached out to check on me during this scary time. Please be safe out there. Let’s all do our part and wear a mask. I don’t want any of you to go through what I did. Even though it’s a little thing, it can have a huge impact, and it’s so incredibly easy to do❤️

A post shared by Anna Camp (@therealannacamp) on

Ajánlott videó

Olvasói sztorik