Kultúra koronavírus

Közönség nélkül tartják meg a tűzijátékot Párizsban a nemzeti ünnepen

A koronavírus-járvány miatt közönség nélkül tartják meg Párizs legnagyobb nemzeti ünnepén, a francia forradalom kitörésének évfordulóján a tűzijátékot – jelentette be szerda este a fővárosi önkormányzat.

Az egészségügyi helyzetre és a jelenlegi szabályokra tekintettel, amelyek tiltják az 5 ezer fő feletti gyülekezéseket, a párizsi ünnepségeket nem lehet nagy tömegek jelenlétében megrendezni, ahogy azt minden évben szoktuk

– közölte a városháza.

A „párizsiak felelősségtudatára és polgári erényeire építve” Anne Hidalgo polgármester és Didier Lallement prefektus úgy döntött, hogy „rendkívüli szervezési szabályokat” léptet életbe. Július 14-én az emberek nem közelíthetik meg az Eiffel-torony környékét, ahol este 11-kor rendezik meg a tűzjátékot, és a látványosság melletti Mars-mezőn sem vehetnek részt a Radio France közrádió zenekarának koncertjén, amelyet idén szintén közönség nélkül rendeznek meg, este 9 órától. A televíziók azonban élőben közvetítik az eseményt, ahogy a tűzijátékot is. A közlekedési korlátozások július 14-én fokozatosan lépnek életbe az Eiffel-torony körül, és a körbezárt területen a metrómegállókat is lezárják.

Az elnöki hivatal már június elején bejelentette, hogy a Champs-Elysées sugárúton a július 14-én délelőtt megszokott hagyományos katonai díszszemle helyett a Concorde téren egy szűkebb katonai ceremónia keretében a nemzet a koronavírus-járvány elleni küzdelemben kiemelt szerepet vállalt egészségügyi dolgozók előtt fog tisztelegni.

(MTI)

Kiemelt kép: MUSTAFA YALCIN / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik