Kultúra

Százmilliókkal támogatja a kormány a vallásos könnyűzenét

A kormány több százmillió forintot juttat pályázat útján a vallásos könnyűzene képviselőinek hangszerbeszerzésre és felújításra – írja az MTI.

A most megnyílt pályázati felületen keresztül százmillió forint fog jutni kezdő hangszereseknek, 300 millió a keretösszeg a profi zenészeknek, százmillió pedig a határon túli magyaroknak új hangszerek vásárlására. Folytatódik a templomi orgonák és más hangszerek felújítási programja, erre is százmillió forintot biztosít a kormány

– mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára egy szerdai sajtótájékoztatón.

A hangszeres támogatásra vonatkozó pályázatok az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján keresztül érhetők el.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára kiemelte: a magyar keresztény vallásos könnyűzene az elmúlt időszakban felkerült a világtérképre, komoly sikereket ért el. Megemlítette, hogy nemrég Pajor Tamás és a Bolyki Brothers a tízszeres Grammy-díjas amerikai Take 6 zenekarral dolgozott együtt egy dalon.

A jelek szerint ma nagyon muzikális napja van a kormánynak, hiszen nem sokkal korábban Varga Mihály is elektromos gitárt ragadott, hogy egy kis Deep Purple-vel promózza a HammerWorldnek adott szigorúan politikamentes interjúját.

Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.