Kultúra

Autóbalesete volt Kozsónak

Autóbalesete volt Kozsónak néhány nappal ezelőtt, írja a Blikk. Az énekes június 16-án, a Kodály körönd egy kereszteződésénél rohant bele egy másik autóba, de Kozso állítása szerint még a zöld jelzésnél indult el. Mivel nem tudott megegyezni a másik autó sofőrjével, rendőrt kellett hívni. A rendőrség vizsgálja az ügyet, a balesetben szerencsére senki nem sérült meg.

A Ripost megkeresésére az énekes ügyvédjén keresztül válaszolt. Dr. Újvári Zoltán elmondta, hogy a rendőrség tanúk jelentkezését várja, ugyanis egy állítás és egy tagadás esetén nem tudnak egyértelműen felelőst megállapítani. Hozzátette, hogy még egyiküket sem hallgatták ki a rendőrök.

Kozso 2017 augusztusában is karambolozott, akkor egy motorossal ütközött. A járművet hátulról találta el, melynek következtében az azon ülő nő több métert repült és két helyen is eltört a lába. Kozso állítása szerint nem hibázott, mert nem volt esélye elkerülni a karambolt. Egy évvel később a rendőrség által kirendelt közlekedési szakértő az énekesnek adott igazat, akit a hatóság is felmentett.

Kiemelt kép: Pál Anna / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik