Kultúra

Több mint 200 ezer euróért kelt el Van Gogh és Gauguin közösen írt levele

A várakozásoknak megfelelő áron, 210 600 euróért (72,7 millió forint) kelt el egy keddi párizsi árverésen Vincent van Gogh és Paul Gauguin egyetlen ismert, közösen írt levele, írja az MTI. Az 1888. november 1-2-i keltezésű irodalomtörténeti relikvia leütési árát előzetesen 180 ezer és 250 ezer euró (60-84 millió forint) közé tették a Hotel Drouot aukciósház szakértői.

A kézzel írt, négyoldalas levél címzettje Émile Bernard francia festőművész, a posztimpresszionizmus egy másik kulcsfigurája. Van Gogh és Gauguin 1888 novemberében vetette papírra a levelet a franciaországi Arles-ban, ahol február óta tartózkodott a holland festőművész. Gauguin, akivel két évvel korábban, Párizsban találkozott először, nem sokkal a levél megszületése előtt csatlakozott hozzá. A levélben a két művész kölcsönösen csodálatáról biztosítja a másikat, és megállapítják, hogy hasonlóak a nézeteik a modern művészet jövendőbeli megújulását illetően, a művészet mindkettejük szerint „újjászületés előtt áll”. Emellett a bordélyházakban tett látogatásaikról és éppen készülő alkotásaikról is mesélnek a levélben. Szó esik arról is, hogy megbeszélések folynak egy festőegylet létrehozásáról.

Kiemelt kép:Christophe ARCHAMBAULT / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik