Kultúra

Kásler vizsgálatot indított az Operettszínház zaklatási ügyében

Az igazgató felelősségét vizsgálják.

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a héten elismerte, hogy Kriza Zsigmond, az intézmény korábbi ügyvezető igazgatója, zaklatás gyanúja miatt távozott a színházból.

Azt tudom mondani, hogy rávetült a gyanú árnyéka, és közös megegyezéssel megváltunk egymástól

– mondta a Hír Tv műsorában.

Kriza Zsigmondot az Indexnek nyilatkozva a színház több volt vagy jelenlegi munkatársa vádolta meg szexuális zaklatással és hatalommal való visszaéléssel, megalázó bánásmóddal. Többen úgy nyilatkoztak akkor, hogy pokol volt bejárni a színházba, a folyosókon sírtak kolléganők, mert az ügyvezető igazgató minden nővel úgy beszélt, mintha tárgyak lennének. Az intézmény fenntartója, az EMMI a lap kérdésére most azt válaszolta, hogy

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter utasítására felállt egy bizottság, amely kivizsgálja, hogy a Budapesti Operettszínház főigazgatója megtett-e mindent az adott ügy tisztázásával kapcsolatban.

Kiss-B. Attila korábban azt mondta, hogy külső szakemberrel kivizsgáltatta a vádakat, ám ez a vizsgálat nem igazolta az állításokat. Ezzel kapcsolatban kérdéseket vet föl, hogy az Indexnek név nélkül nyilatkozó érintetteket viszont senki nem kereste az üggyel kapcsolatban.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik