Kultúra

Kovács Patrícia úgy érzi, jól döntött a Mintaapákból való kilépéssel

Hétfőn írtunk róla, hogy a TV2 Mintaapák című sorozata három főszereplője is távozik. Vasárnap délután Szabó Kimmel Tamás jelentette be a Facebookon, hogy otthagyja a sorozatot, hétfőn reggel Kovács Patrícia is így tett, majd ugyanezen a napon a csatorna bejelentette Klem Viktor távozását is. Klem Viktor szerepét Makranczi Zalán veszi át, Szabó Kimmel és Kovács Patrícia pótlásáról egyelőre nincs információ.

A TV2 megújulásként hivatkozva a tömeges szereplőváltásokra, „irreális feltételekkel” és „magatartásbeli problémákkal” indokolta Szabó Kimmel Tamás és Klem Viktor lecserélését is. Mint írták, emberi és magatartásbeli problémák miatt nem dolgozik velük tovább a csatorna.

Szabó Kimmel Tamás és Kovács Patrícia is otthagyja a Mintaapákat
Nagyon nem áll jól a TV2 sorozatának szénája, egy nap különbséggel két főszereplő távozik.

Szabó Kimmel a Facebook-oldalán posztolt videójában elmondta, máshogy emlékszik a történtekre, mivel ő mondott nemet, nem pedig fordítva, teljesen jogszerűen, mindent betartva, időben tájékoztatva őket.

Kovács Patrícia hétfőn az Instagramon közzétett posztjában azt írja, hogy „a mai nap történései csak azt bizonyították, hogy jól döntött”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

A mai nap történései csak azt bizonyították, hogy jól döntöttem. Nagyon köszönöm a sok figyelmes és kedves hozzászólást és üzenetet 🤲🏻

Kovács Patrícia (@kovacspatriciahivatalos) által megosztott bejegyzés, Jún 8., 2020, időpont: 10:58 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik