Kultúra

Őrizetbe vették a kiotói animációs stúdió felgyújtóját

Őrizetbe vették a Kyoto Animation kiotói animációsfilm-stúdió felgyújtóját szerdán, miután úgy ítélték meg, hogy megfelelően felgyógyult életveszélyes égési sérüléseiből – közölte a japán rendőrség. A 42 éves, szaitamai Aoba Sindzsi tavaly július 18-án gyújtotta fel a Kyoto Animation háromemeletes épületét, ahol akkor mintegy 70 ember tartózkodott. A támadó benzint locsolt szét a bejáratnál, amelyet aztán egy öngyújtóval meggyújtott, elzárva a menekülés útját. A tűzvészben 36-an életüket vesztették és 33-an megsérültek, többségében a húszas, harmincas éveikben járó fiatalok.

Az áldozatok között volt több ismert rendező is, például a 47 éves Takemoto Jaszuhiro, az animációsfilm-stúdió rendezője, akinek nevéhez egyebek közt a Lucky Star című animesorozat fűződött. Életét vesztette a tűzben a Free! című sorozat 37 éves animációs rendezője, Nisija Futosi és meghalt Kigami Josidzsi 61 éves mozdulattervező (animátor) is.

Aobát egyebek között gyilkosság és gyújtogatás gyanújával vették őrizetbe. Ez Japán történetének egyik legnagyobb gyilkossági ügye. A rendőrség már januárban őrizetbe vette volna az idő nagy részében továbbra is ágyhoz kötött Aobát, de erre végül a koronavírus terjedése és a férfi ingatag egészségi állapota miatt nem került sor. Szerdai letartóztatását követően Aobát egy kiotói kórházból átszállították a rendőrőrsre, ahol kihallgatják.

Több ismert rendezőjét is elveszítette a Kyoto Animation japán filmstúdió tűzvészben
A 35 halálos áldozat közül tíznek a nevét tették közzé.

A helyi rendőrség elmondta, hogy a férfi beismerte tettét, és nem mutatott megbánást. Aoba saját bevallása szerint azért használt benzint, mert remélte, hogy ezzel a módszerrel sokakat meg tud ölni. A hatóságok úgy vélik, a férfi állapota annyit javult, hogy kibírja az őrizeti fogságot. A kiotói rendőrség sajtótájékoztatóján rámutatott, azért tartóztatták le Aobát, mert fennáll a veszélye annak, hogy elmenekül, vagy bizonyítékokat semmisít meg.

A Kyoto Animation közleményében azt írta, nincs mit mondania a gyanúsítottnak.

Elhunyt munkatársaink sohasem térnek vissza, és kollégáink sebei sohasem fognak begyógyulni

– hangsúlyozta a stúdió.

Az áldozatok családjai reményüket fejezték ki, hogy a rendőrség az ügy végére fog járni, és maradéktalanul feltárja a gyújtogató indítékait. Aobét a támadást követően a helyszínen fogták el a rendőrök. A férfi akkor azt mondta, azért borította lángba az épületet, mert a Kyoto Animation ellopta az egyik regényét. A vállalat többször hirdetett regénypályázatot, a győztes pályaművekből rendszerint anime készül. A stúdió közölte, Aoba nevével valóban benyújtottak egy munkát, de abból nem készült animációs film.

A Kyoto Animation nevű céget 1981-ben alapították, és számos, a fiatalok körében népszerű animációs film fűződik a nevéhez.

(MTI)

Kiemelt kép: STR / JIJI PRESS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik