A koronavírus-járvány mindenkinek felborította az életét, de a Budapesti Fesztiválzenekar úgy döntött: megteremti a biztonságos feltételeket, és gőzerővel készülnek a 2020–21-es évadra, melyre a nagyközönség június 10-től vásárolhatja meg bérleteit, míg a szólójegyek és szabad bérletek június 24-től lesznek elérhetők, kizárólag online, illetve azzal a biztosítékkal, hogy anyagi kár sem érhet senkit, ha ugyanis valamelyik koncert elmarad a járvány miatt, az adott bérlethányadot visszatérítik.
Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója úgy állította össze az új szezon műsorát, hogy egyensúlyban legyenek benne a fiatal tehetségek és a befutott nagyágyúk, Fischer Beethovent, Mahlert, Lisztet, Stravinskyt, Prokofjevet, Schumannt, Brucknert, Mozartot és Ravelt is vezényel, a 2020-as évet pedig újra Titokkoncerttel búcsúztatják a Budapest Kongresszusi Központban.
A Fesztiválzenekar új szezonjának felvezető kampányához kortárs írókat és költőket kértek fel, hogy hallgassanak meg egy-egy darabot az évad programjából Mozarttól Beethovenen át Prokofjevig, és írják le azt az egyetlen szót, amit előhív bennük az adott mű. Így jött létre tíz teljesen egyedi zeneszó. A résztvevők a szavak születéséről is meséltek, rövid történeteiket itt találják. A játékban a Magvető és a Libri Kiadó támogatásával olyan fontos és kiemelkedő alkotók vettek részt, mint Dragomán György, Lackfi János, Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Péterfy-Novák Éva, Spiró György, Szabó T. Anna, Totth Benedek, Tóth Krisztina és Závada Pál.
Az állami és fővárosi támogatás rendeződésének köszönhetően – amint azt a járványhelyzet lehetővé teszi – a Fesztiválzenekar folytatja Közösségi Heteit: ingyenes, országos koncertsorozatuk keretében templomokban és elhagyott zsinagógákban játszanak, Zenevár című interaktív koncertjükkel pedig gyerekeket keresnek fel az ország különböző pontjain.
A Budapesti Fesztiválzenekar teljes műsorfüzete itt érhető el.
Kiemelt kép: BFZ / Stiller Ákos