Kultúra

Boros Lajos az eladott autójából és telkéből él

Az egykori rádiós a Blikknek adott interjút, amiben elmondta, hogy hosszú betegsége után éppen csak elkezdett ismét a színpadra állni, aztán a karantén húzta keresztbe a terveit. Boros Lajos egy nyílt szívműtéten, három billentyűcserén és egy prosztataoperáción is átesett, öt hétig kómában volt. De felépült, majd a Dumaszínházban három alkalommal tartotta meg az önálló estjét, ami lelkileg szintén jót tett neki. Ezután hirdettek veszélyhelyzetet, ami anyagilag is megviseli a műsorvezetőt.

Amikor fogyni kezdett a pénzem, eladtam az autómat, majd fél éve a veresegyházi telkünktől is megváltam. Az ára jól jött, kitart egy ideig, de nem sokáig húz ki a bajból. Nem szeretnék panaszkodni, igyekszem megoldani a gondjaimat, eddig sikerült. Most például azt találtam ki, hogy a kórházi élményeimből írt műsoromat kiegészítem a karantén élményeivel, és a lakásom előtti bérházi folyosóról, egy belépőjegynél olcsóbb, jelképes összegért élő műsorokat adok azoknak, akik csatlakoznak a Gegek a gangról nevű csoportomhoz

– nyilatkozta a lapnak korábbi nehézségeiről.

Boros krónikus cukorbeteg, pacemakere van, és ha elmúlik a járványveszély, akkor sem fog tömegbe menni. Tisztában van vele, hogy a betegségei legyengítették az immunrendszerét. Szívproblémája például a Bumeráng című rádióműsorában derült ki, amikor Bochkor Gáborral és Voga Jánossal éppen egy új, szívkatéterezéshez használt gépet próbálhattak ki.

A végén Merkely Béla professzor a kezünkbe nyomott egy-egy papírt, majd nekem odasúgta: magával még találkoznom kell, aztán adott egy dátumot szívkatéterezésre

– mondta.

Kiemelt kép: Beliczay László / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.