Kultúra koronavírus

Karlovy Vary filmfesztiválja is elmarad a koronavírus miatt

Elmarad a hagyományos, több évtizedes múltú nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban – jelentette be kedden Andrea Pfeffer Ferklová, a nyugat-csehországi fürdőváros polgármestere. A fesztivál szervezői korábban azt tervezték, hogy a koronavírus-járvány miatt a rendezvényt júliusról augusztusra halasztják, de a város önkormányzata hétfői ülésén ezt nem fogadta el.

A polgármester közölte, a fesztivál szervezői várhatón még a héten részletes tájékoztatást adnak arról, milyen új formában tartják meg idén a szemlét. Értesülései szerint az idei, 55. nemzetközi szemlét az egész országra kiterjedő filmbemutató-sorozat formájában rendezik.

Ingyenes, virtuális filmfesztivállal készül a YouTube
A május 29-én kezdődő eseményen a húsz legjelentősebb filmfesztivál alkotásaiból válogathatunk.

Tavaly a nemzetközi filmfesztivál 54. évfolyamának zárónapján a Krisztina Grozeva és Petar Valcsanov bolgár rendezőpáros Apa című filmje kapta a fődíjat, a Kristályglóbuszt. Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjének fődíjáért, amellyel 25 ezer dolláros (8,1 millió forint) pénzjutalom is jár, tavaly tizenkét film versengett, magyar alkotás nem volt köztük.

A világ filmművészetének rendkívüli gazdagításáért tavaly Kristályglóbusz-életműdíjat kapott két amerikai színésznő, Patricia Clarkson és Julianne Moore. A filmszemle tavalyi költségvetése 135 millió korona (1,822 milliárd forint) volt. A több mint 200 filmvetítésre mintegy 140 ezer belépőjegyet váltottak.

(MTI)

Kiemelt kép:MICHAL CIZEK / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik