Kultúra koronavírus

Házimozi: 29 éves vagyok, de anyám írja az önéletrajzom

A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan az egyik jó példája annak, hogy nem feltétlenül kell egy valag pénz és a legújabb technika egy jó film elkészítéséhez. Reisz Gábor 2014-es, első nagyjátékfilmjét kis stábbal (javarészt a haverjaival), szerény körülmények között készítette, de ez mit sem vesz el a minőségéből.

A 29 éves Áron (Ferenczik Áron) figurája, aki szakítása óta, de valószínűleg már előtte is, csak teng-leng, sok fiatal szívéhez nőtt közel. Ki ne érezne hasonlóságot egy olyan, kicsit béna, kicsit szakadt, de a végtelenségig szerethető fazonnal, aki a város bármelyik pontján szívesen eljátssza, hogy összeesik és meghal vagy kutat fel egy, még az orrát is bájosan turkáló BKV-ellenőrlányt, hogy szerelmet valljon neki?

A VAN amellett, hogy egy generáció életérzését kapta el nagyon ügyesen, azt is bemutatta, hogy a külföldre kimenetel sem old meg mindent, a problémáink oda is elkísérnek, ahogy azt is, hogy nem mindenkinek jön be a tuti kint sem. Hasonlóan égető probléma a húszas, harmincas éveik elején járó fiatalok sodródása. A csellengő hős nem újdonság a magyar filmben, gondoljunk csak Jeles András Kis ValentinóReich Péter Rám csaj még nem volt ilyen hatással című filmjére vagy akár Szimler Bálint rövidfilmjére, az Itt vagyokra.

Fotó: Cirko Film

A fiatal, részben amatőr szereplők mellett a film nagy erőssége még a Takács Katalin és Kovács Zsolt által alakított szülő páros. Nehéz röhögés nélkül végignézni például azt a jelenetet, melyben az anya rezignált arccal beismeri, hogy ő írta meg felnőtt fia önéletrajzát. De Áron csajozós jelenete is telitalálat, mikor legjobb barátja arra tanítja, hogyan szemezzen és szedjen fel egy lányt, az Amigó Dávid szerepében megjelenő Mészáros Máté alakítása pedig mindennek a csúcsa.

A Török Ferenc Moszkva térjéhez hasonló, az újabb generációról szóló közérzetfilm egy csapásra kultalkotássá vált a mai fiatalok körében. A a film készítése közben a stábból alakult VAN Filmzenekar azóta is fellép olykor egy-egy koncert erejéig, ahol a film nem mellesleg szuper betétdalait játsszák el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik