Kultúra

Magyarul üzent címlapján az egyik legnagyobb lengyel napilap

A hvg.hu szúrta ki, hogy a Fakt című lengyel lap csütörtöki számának címlapján magyarul szerepel, hogy

Kérjenek bocsánatot Tusktól!

A címlapon a főszerkesztő írása is magyarul jelent meg, Kasia Kozlowska „Barátainknak, magyaroknak” című bejegyzésében arról ír, hogy a magyarországi kormánymédiában több helyen is hamis fotó jelent Donald Tusk volt lengyel miniszterelnökről annak a nem alátámasztott állításnak a bizonyítására, hogy az Európai Néppárt vezetője olyan családból származik, amely együttműködött a náci Németországgal.

A Fakt főszerkesztője azt írja:

Ezek az írások nem kommentárok vagy szatirikus cikkek voltak. Nem olyan szerzők véleményei, akik nem értenek egyet azokkal az értékekkel, amelyeket Tusk képvisel. Semmilyen stilisztikai eszközzel nem utaltak arra, hogy ezek metaforák lennének. Valójában több meghatározó sajtótermék hazugságokat és manipulált fotókat próbált tényként bemutatni.

Arról a kérdésről, hogy miért történhetett mindez, így vélekedik:

Hogy lejárasson egy bizonyos értékek mellett kiálló politikust. És hogy ellenszenvet keltsen iránta a magyar, és talán nem csak a magyar társadalom körében.

A főszerkesztő végül azt írja:

Mi, hétköznapi emberek, lengyelek és magyarok, nagyra értékeljük a közös történelmünket. Örülünk annak a szerepnek, amelyet együtt töltünk be Európában. Olyan partnerekként tekintünk egymásra, akikre mindenben lehet számítani. Ezért érdemes mindannyiunknak tudatában lenni annak, hogy egy igaztalan magyar médiatámadás egy lengyel politikus ellen a lengyel–magyar barátságot is támadja.

A kommentárban konkrétan is megnevezi a magyar kormánymédia termékeit, és felszólítja őket, hogy kérjenek bocsánatot:

Kedves magyar kollégák a Pestisrácok.hu-nál és az Origo.hu-nál! Ha a lengyel–magyar barátság továbbra is értéket jelent számukra, kérjenek bocsánatot a Donald Tusk családjáról írt hazugságokért. És azonnal távolítsák el ezeket a cikkeket az oldalaikról.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik