Kultúra

Tűpárnaként árulták Amerikában Hitler hátsóját

A második világháború derekán megjelent tárgy pillanatok alatt slágertermékké vált.
Korábban a témában:

A kilencvenes évek végén Magyarországon gombamódra szaporodni kezdtek a diliboltok, hogy néhány évvel később ezernyi, teljesen felesleges tárgyukkal együtt aztán nyomtalanul eltűnjenek. Az Egyesült Államokban egészen más volt a helyzet: az 1914-ben született Johnson Smith Company jórészt a mások átverésére készült tárgyakkal (fokhagymaízű rágó!), pukipárnákkal, valamint röntgenlátást adó szemüvegekkel lett naggyá, nyolc évtizeden át mindössze a postai úton kiküldött katalógusok, a lapok ezreiben megjelenő hirdetések, majd az internetes felületek (1997-től) jelentették számukra az eladás egyetlen módját.

A cég végül 2019. december 21-én, százöt éves működés után adta be a kulcsot, termékeik – és nem ritkán több száz oldalas katalógusaik – azonban a XX. századi amerikai kultúra kitörölhetetlen részeivé váltak.

Tökéletes példái ennek a negyvenes évek hajnalán, a második világháborúnak köszönhetően született tárgyak tucatjai – köztük az első alkalommal az 1942-es katalógusban feltűnt,

a német diktátort csupasz fenékkel, előrehajolva ábrázoló tűpárna, a Hotzi Notzi,

amit a cég a következő felvezetéssel ajánlott a vásárlók figyelmébe:

Ez egy biztonságos hely a tűk és kitűzők tárolására… és talán ez lesz az egyetlen hasznos dolog, amit Adolf Schickelgruber (ez volt édesapja születéskori vezetékneve) valaha is tett.

Fotó: Invaluable

Az apró műanyagfiguráért a cég eleinte mindössze hatvankilenc centet (az inflációt figyelembe véve ma ez 3500 forintot jelent) kért, sikerét azonban nem ez az árcédula, hanem Roosevelt elnök hozta el, aki nemes egyszerűséggelkihelyezte egy példányát az Ovális Irodában lévő íróasztalára.

Fotó: Invaluable

Az alig tizenkét centiméteres Hitler-alakhoz a cég egy papírlapot is csomagolt, melyen a következő feliratok álltak:

Szerencsét hoz, ha tűt talál,
itt egy „tengely”, amibe beleáll,

illetve

Aki arra vágyik, hogy leszúrjon másokat
– azt döfik majd le „hátulról”.

Fotó: Invaluable

Az Egyesült Államokkal szemben álló tengelyhatalmakra – Németországra, Olaszországra és Japánra – utaló első mondatot is tartalmazó lap számos példánynál máig megmaradt, így ezek a gyűjtők szemében évről évre egyre komolyabb értéket képviselnek – a szerényebb állapotú darabok jelenleg 15 ezer forintnyi dollárért érhetők el, az újszerűekért azonban ezeknek akár a tízszeresét is elkérhetik.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.