Kultúra

Udvaros Dorottya: Inkább sportolok reggel, mint hogy szétcsapjam magam este

Udvaros Dorottya interjút adott a Best magazinnak, ahol elmondta, rosszul viseli a járvány miatti semmittevést, különösen az esték borzasztóak

A fiammal, Mátéval egy telken élünk, most küldözgettünk egymásnak ilyen-olyan videókat. Ő shaolingyakorlatokat küld, én meg body art oktatók videóit, aztán este egyeztetünk, ki melyiket csinálta meg. Az alkony a legrosszabb, amikor indulni kellene a színházba. Olyankor teljesen szétesek. Én nem szeretek tévét nézni vagy sokat internetezni. Úgyhogy marad a főzés. Mindennap főzök. De ettől függetlenül minden harmadik nap van egy jelentős depressziós mélypontom

mondta a lapnak a színésznő, aki arról is beszélt, hogy anyukája súlyos depresszióval töltött tíz évet, és időnként belőle is előjön ez a személyiség. Ebből szokta kirángatni őt az előadásokra és koncertekre való felkészülés, ráadásul a színpadon minden bánatát ki tudja élni.

Csehov Meggyeskert című darabjában egyszer csak jön egy monológ, amibe minden szomorúságot bele lehet önteni. A harmadik felvonásban, amikor már világos, hogy a birtokot el fogják árverezni, ez megúszhatatlan, kitör belőle a feszültség, és arról beszél, hol fulladt a gyereke a folyóba. Szinte őrjöng. Amikor erre készülök, nincs idő a depresszióra.

Udvaros arra is kitér, hogy a szakmája érzelmi nehézségeit nem alkohollal, inkább mozgással igyekszik feldolgozni.

Én sportmániás vagyok, inkább sportolok reggel, mint hogy szétcsapjam magam este

– mondta. Az interjúban szó esik az anyaságról és a dalokról is.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik