Kultúra koronavírus

A Queen gitárosa a húsevés számlájára írja a koronavírus terjedését

Brian May az év elejétől vegán, és nagyon határozott véleménye van az emberiség állati termékeket fogyasztó feléről.

Ez a világjárvány úgy néz ki, hogy a húsevés miatt tört ki, és egyre inkább elterjedt, hogy az állatok elfogyasztása nem a legjobb dolog az egészségünkre nézve. Látjuk, hogyan kényszerítette az emberi fajt a térdeire a húsevés, és azt hiszem, itt az ideje, hogy átgondoljuk, hogy a világunk ne kínozzon meg egy másik fajt

– szemlézte a Guardian.

May megjegyzése nem sokkal azután érkezett, hogy Paul McCartney a Kínában szerte működő élőállatos piacok bezárása mellett szólalt fel. A legelfogadottabb nézet szerint a denevérekről, más állatokon keresztül jutott el hozzánk a koronavírus, és a kirobbanásakor mi is írtunk arról, mit kell tudni az úgynevezett wet marketekről.  Azóta viszont megdőlni látszik az az elmélet, hogy a vuhani piacról indult ki az új típusú koronavírus. Az első fertőzöttek több mint fele járt ott, azonban a feltételezett legelső beteg nem.

Mégis hogy néz ki egy piac ott, ahonnan a koronavírus származik?
A kínai Vuhanból induló koronavírus nagy valószínűséggel a helyi piacról származik, és a denevérek tehetnek az egészről. De pontosan mit lehet kapni a wet marketeken, és miért akar bárki ilyen körülmények között vásárolni?

Kiemelt kép: Yelim LEE / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.