Kultúra

„Együtt vagyunk ebben mind.” Az internet most pár hétre olyan, mint a kereskedelmi monopóliumok előtt

A járvány miatt hirtelen nagyságrendekkel több lett az ingyenes kulturális tartalom az interneten, de a ma még szívből adott minőségi kultúra visszaárazása elkerülhetetlen. Hogy ebből mi válik hosszú távon is a közösség javára fordítható jó gyakorlattá, az még kérdéses.

Újra szabadnak tűnik az internet, mint régen

Bárki, aki a múlt hetekben csak felszínesen is böngészte az internetet, már nemcsak olyan listákba futhatott bele, hogy például mi mindenből nem vesszük ki a részünket idén nyáron a  budapesti könyvfesztiváltól a Velencei Biennáléig. A járvány okozta lemondásokkal és megszorításokkal párhuzamosan duzzadt egyre nagyobbra az a jelenség, ami homlokára tűzte, hogy a kultúra így is, úgy is túlél, akkor is, ha ehhez az alapoktól kell újraszerveznie magát – immár egyelőre kizárólag az online nyilvánosságban, távoli közönségnek. A kénytelen-kelletlen átállás azonban nem csak az élménytársadalmat mentette meg a rutinból való kizökkenéstől, hanem egy időre legalábbis az is lehetővé vált, hogy az ezidáig jól beárazott kulturális fogyasztási javakat ingyenesként kínálja fel. A közvetítettség persze nem kárpótolja az (offline) élőt, így nem lehet érte annyit elkérni, az egész bolygót átfutó szolidaritási hullám pedig morálisan kérdésessé teszi: lehet-e árcédulát ragasztani az így előálló online termékekre?

Merthogy március közepével a kulturális intézmények nagy része nem látogatható, és a világ országaiban különböző mértékű kijárási tilalom áll fenn. Ezen feltételek mellett érezte szükségét az egyként összezáró kulturális szcéna, hogy gondoskodjon arról, hogy a négy fal között se csak az alapvető életfunkciókra zsugorodjon össze az élet. Nem telik el nap anélkül, hogy az online térben ne válna elérhetővé egy virtuális kiállítás, ingyen letölthetővé egy művészeti album, kód nélkül nézhetővé egy gondosan kurált filmválogatás, hallgathatóvá egy-egy ajándék track vagy olvashatóvá olyan lapszámok, amelyekre eddig azért nem kattintottunk, mert sajnáltuk az előfizetést. Aki szeretne egy próbát tenni, csatlakozzon a Friss Hús online filmfesztiváljához, kapcsolódjon be egy online tánckurzusba Grecsó Zoltánnal, menjen fel a Valyó Facebook oldalára Dj szettet hallgatni, és mivel a világháló nem csak nemzeti, nézze meg azt a rengeteg hozzájárulást, amiket az #ArtCanHelp vagy a #MuseumFromHome hashtag listáz ki. A fizetési falak és az elérési korlátozás számos online napilap esetében is lekerült, a Tinder felfüggesztette a helymeghatározás alapján szűrő „útlevelét”, és még az olyan monopóliumok, mint a Google is elengedte az árát a Hangouts Meet alkalmazásnak. Újra határokat nem ismerő és szabad az internet? – kérdezhetnénk. Szabadságának ugyanis éppen az vetett véget, amikor Bill Gates kijelentette, nem kommunista, hogy ingyen adja a Microsoft böngészőt.

A Trafó Galéria virtuális kiállítása

Az önkéntes felajánlások tömege és a közösségszervezés kísérleti formái ma visszahoznak valamit abból az ősinternetből, ami a ’60-as évek társadalmi mozgalmaihoz csatlakozva azon az egyenlősítő gondolaton alapult, hogy a tudáshoz, információhoz és kultúrához való hozzáférésnek egyetemesnek kell lennie. A szerzőiséget félretéve ez egyfajta ajándék gazdaságot hívott létre, amiből mindenki sokkal többet vesz ki, mint amennyit – önkéntesen és ingyen – képes belerakni. A világháló kereskedelmivé válása után, amikor a profi tartalmakért a streaming kultúrában ma már rendesen fizetni kell, élvezettel fordulunk az így megidézett hőskorszakhoz és töltünk el hosszú órákat vagy napokat az ingyenes netes tartalmakban fürödve. A ma még szívből adott minőségi kultúra visszaárazása azonban nyilvánvalóan elkerülhetetlen. Ahogy az Első Magyar Karantén-színház szervezői is jelezték:

a ma még önzetlenségből felálló stáb és valamennyi közreműködő ingyenmunkája hosszú távon nem fenntartható bizniszmodell.

A cégek újdonsült jófejsége nem teljesen önzetlen

Azonban ezzel előáll egy alapvető kihívás, amit lojalitás tesztnek is nevezhetnénk: szeretjük, amíg ingyen van, de fizetni azért nem fizetnénk érte. Kedvenc helyeink online eltartása a napi 4000 fővel növekvő munkanélküliségi ráta mellett talán túl nagy tehertétel. Miközben a nálunk szerencsésebb országokban állami mentőcsomagok húzzák ki a kulturális szereplőket, Magyarországon megy a technológia trükközés, hogy lehetne a mesterséges szűkösséget visszavezetni zártkörű, kisszámú, személyre szabott, élő, interaktív közvetítésekkel, majd ennek díját (idővel) a netpolgárok költségére verni. És itt jön elő a fogyasztói dilemma: értékeljük-e ezt az új személyességet annyira, hogy kinyissuk a pénztárcánkat ahelyett, hogy simán áteveznénk a milliószámra felkínált más, ingyenes lehetőségre.

Nem kevésbé fontos kérdés, milyen módon lesznek azok újra beárazva a járvány lecsengésével, és mit szólnak ahhoz, az ingyenességet „belakó” fogyasztók? Az árcédula újra kirakásával a válság előtti működési modell legitimitása, ha nem is kérdőjeleződik meg, de páran kirakják (magukban) a kérdőjeleket.

Lesznek – nem kizárt, hogy tömegek – akik egy-egy szolgáltatás kapcsán elgondolkodnak azon, hogy ez eddig mi is került rajtuk annyiba, amennyibe.

Az árképzés az interneten sokszor láthatatlanabb formákat ölt, mint egy puszta fizetési meghagyás. Akik abban reménykednek, hogy a járvány után a régi világ jön vissza, azok a fizetetlen online jelenlétet az ún. „visibility marketing” számlájára írják le (amíg posztolsz, addig létezel); mások digitális csomagokban érkező jócselekedetekkel olyan morális tőkét halmoznak fel, amit később jószerével akár gazdasági tőkére is cserélhetnek. Valahol unalmas kritikával illetni a digitális szektor sajátos CSR-ját, de amit most megacégek a koronavírus-járvány kezelésére fejlesztenek ki, nem egészen az az altruizmus, mint amikor állampolgárok körében egy ilyen helyzetben nő a segítségi hajlandóság.

Az ingyenesség is befektetés a jövőbe

A digitális szolgáltatóipar „freemium” ajánlatait is jól ismerjük: ingyen jár az első adag, majd ha rászoktunk, már azt a havi díjat is szívesebben befizetjük (lásd a PornHub Premium akciója). A költségeket azonban a platform gazdaság logikáját használva nem feltétlenül kell az egyre nagyobb számban munkájából elbocsátott közönségre terhelni – ahogy felhívják rá a figyelmet: ha a YouTube-on elég magyar zenét hallgatunk, a nézettségből egy idő után fizetés lesz. A tőke unaloműzése számára saját tőkéjének termelése. Az ingyenesség tehát befektetés a rentábilis(abb) jövőbe.

Éppen ezért a kultúra egységességének látszata alatt egyáltalán nem mindegy, hogy egy független, a piacnak leginkább kitett szereplőtől, egy bebetonozott, biztos vagy bizonytalan költségvetéssel rendelkező közintézménytől, vagy egy multinacionális vállalattól érkezik a felajánlás. És az sem mindegy, hogy a nyilvánosságra kerülés mindenkinek egyformán jót tesz-e. A brit Internet Archives a napokban ugyanis úgy publikált nagyvonalúan 1,4 millió e-könyvet, hogy az érintett szerzők könyvei ezzel párhuzamosan még igenis kereskedelmi forgalomban léteznek, így ugrani látszanak jelentős bevételek. A vírusra való hivatkozás – írja a Guardian – egyes szereplőket feljogosítja arra, hogy a szerzői jogokkal felelőtlenebbül járjanak el vagy arról egyszerűen elfeledkezzenek.

A karantén majdnem négy hete rengeteg új irány felé vitte az online tartalomkezelést, de hogy ebből mi válik hosszú távon is a saját és a közösség javára fordítható jó gyakorlattá, az még kérdéses.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.