Pető Péter: Ezért hisz Orbán a futballban

Hogy a miniszterelnök mennyire mélyen és fanatikusan hisz abban, amit a futballba belelát, semmi nem mutatja meg jobban, mint a határon túli akadémiák támogatása. Csak 2019 decemberében 14 milliárd forintot osztott szét a kormány a határon túli futballklubok között, az utóbbi négy évben kiutalt összeg pedig bőven meghaladja a 40 milliárd forintot.

Ha máshonnan nem is, az ellenzéktől biztosan tudjuk, hogy Magyarországon, ha nem is fair, de szabad választásokat rendeznek. Merthogy az erőforrások átrendezése, a jogi környezet átalakítása ellenére az ellenzék részt vesz a választásokon, sőt, a 2019. októberi önkormányzati választás tanulságai szerint győzni is képes ezeken.

Ha pedig ez így van, akkor lehetetlen alábecsülni azt a politikai tehetséget, ami három kétharmados győzelemhez kell: márpedig Orbán Viktor a rendszerváltás óta nem látott és sokáig jó eséllyel reprodukálhatatlan módon három választáson szerzett alkotmányozó többséget. Ennek fényében pedig érdemes minden olyan lépését, amely nem szükségszerűségből, hanem szabad mozgásterének használatából következik, a politikai racionalitás termékének tekinteni.

Azaz logikus feltételezni, hogy ha tudása szerint jelentős politikai kárt okozna döntése, akkor nem érvényesítené. Erre jó példa az olimpiai pályázat visszavonása, amivel gondolkodás nélkül ejtett sebet az ötkarikás projekten, mert úgy ítélte meg, a politikai kockázatok nagyobbak, mint a lehetséges politikai siker mértéke. Mármost, a határon túli akadémiákat régen és következetesen támogatja a magyar kormány. Ez azt jelenti, Orbánnak az eddig bemutatottnál is mélyebb meggyőződése, hogy ennyi pénzből egyetlen más területen sem lehet olyan erős beavatkozást érvényesíteni, mint a futballon keresztül. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz identitásának fontos eleme a határon túli magyarok kiemelt támogatása, a nemzet minden tagjának képviselete. A támogatások eloszlásából nyilvánvaló, hogy e közösségnek Orbán szerint a futballprojektek jelentik az egyik legfontosabb esélyt. Ennek a gondolkodásnak a három legfőbb eleme:

1. az építkezés helyi vállalkozásoknak adhat megrendelést;

2. a gyerekek esélyt kapnak a sportban, amely a társadalmi mobilitás csatornája;

3. a közösség- és identitásépítés fontos színtere a futball,

ami hatványozottan igaz, ha egy csapat egy kisebbséget képvisel a többségi társadalom csapataival szemben.

Azaz az orbáni politikából egészen logikusan következik a határon túli területek futballakadémiáinak finanszírozása, amely amellett, hogy az említett célok elérését szolgálja, politikai tőkét is jelent a Fidesz számára. Ám e körben is jelentkezik olyan malőr, amely az egész koncepciót roncsolja, és erkölcstelenné teszi: a szép történetbe ugyanis megint belép a magánüzlet.

Az igazság odaát is van

A legutóbb kiosztott 14 milliárdból 1 milliárdot az NK Osijek labdarúgó-akadémiája kapott. Persze ez csak a sorminta folytatása, hiszen a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó eszéki intézmény negyedik alkalommal kapta meg a milliárdját, azaz a magyar állam közvetlenül támogatja az oligarcha külföldi sportvállalkozását. A 2011-es népszámlálási adatok szerint a hozzávetőleg 108 ezer lakosú Eszéken mintegy ezer magyar él. A 444.hu 2019 elején utánanézett, és kiderült, hogy lényegében nincsenek magyarok a korosztályos csapatokban, ahogyan érdemi magyar közösség sincs a városban. Azaz nem történik más, minthogy vissza nem térítendő állami pénzből külföldön építenek futballvállalkozást, a közpénznek ennél arcátlanabb magánosítására pedig még fideszes viszonylatban is kevés példát találunk.

Mészáros Lőrincet meg lehet ugyan különböztetni Orbántól, ám autonóm szereplőként értelmezni körülbelül annyira valóságközeli gondolat, mint túlterheltséggel gyanúsítani egy felcsúti stadionpénztárost. A futball ugyanis nagy üzlet szerte Európában, ám Magyarországon nem sikerült ehhez megfelelő modellt kitalálni, a felcsúti birodalmat is csak közpénzből tudják fenntartani. Ennek egyik oka biztosan a tudáshiány: minthogy tökéletes infrastruktúrát, jelentős anyagi támogatást kapnak az intézmények, lehetetlen másra gondolni, mint hogy nincs elégséges tudás az utánpótlás-neveléshez, ezért nincsenek klasszisaink.

Legutóbb egy interjúban a tizenegy országot megjárt, 74 spanyol bajnokin szereplő Vadócz Krisztián nyíltan beszélt a problémáról: „Külföldön az átlag klubtulajdonosnak az a célja, hogy játékkal, mezeladással, közönségszám-növeléssel, adásvétellel vagy bárhogy, de minél több pénzt kiszedjen egy adott játékosából.” Idehaza, ugye, erre nincs szükség, mert állami, teljesítménytől függetlenül érkező pénzen építkezik a rendszer. Vadócz szerint egyértelmű: „Mára a magyar futballistának nemzetközi szinten elveszett a hitele, az értéke. Ezt tudomásul kell venni. Akkora a kínálat, hogy nem minket választanak először.” Azaz Magyarországról ma még akkor is nehéz futballbizniszt csinálni, ha valóban érdemi munka zajlik egy intézményben.

Tökéletes terep viszont a világbajnoki ezüstérmes válogatottat felmutató, klasszisok sorát felvonultató horvát labdarúgás. Az utánpótlás-neveléséről, a horvát tehetségek összegyűjtéséről világszerte híres Dinamo Zagreb csak az utóbbi bő tíz évben 23 millió euróért adta el Marko Pjacát a Juventusnak, 21 millióért Luka Modrićot a Tottenhamnek, 20 millióért a spanyolként kivételnek számító Dani Olmót a Leipzignek, 14,5 millióért Filip Benkovićot a Leicester Citynek, 13,5 millióért Marko Rogot a Napolinak, 11 millióért Mateo Kovačićot az Internek, hogy a 10 milliós határ alatti, de még sok millió eurós bizniszeket most ne is soroljuk. Az eszéki csapat ugyan nem a Dinamo szintje, de okkal feltételezik, hogy egy horvát klubnál nagyobb tudással nevelnek játékosokat, akik mentálisan biztosan alkalmasabbak a nemzetközi elitfutball jelentette kihívásokra, így jobb a sansz az értékesítésükre.

Ami ha sikerül, tovább gazdagítja a Mészáros-iskola tananyagát. Persze azt már most is tudjuk, hogy mit jelent Mészáros Lőrincnek lenni Magyarországon. A közbeszerzéseken gazdagodik meg, azaz a befektetéshez szükséges vagyont közpénzből realizálja. Ezután külföldön indít egy vállalkozást, amelynek fejlesztéséhez nem kell a közpénzből szerzett vagyonából túl sokat elherdálnia, mert közvetlen állami pénzt tesznek a klubjába, hogy aztán az esetleges profitot már maga realizálhassa. Azaz a miniszterelnök barátja, felcsúti futballügyi társa a miniszterelnök közhatalmi döntéseinek köszönhetően juthat versenyelőnyhöz a futballbizniszben. Ráadásul ezt nem csak Eszéken, hanem Felcsúton is teheti. Merthogy a támogatott határon túli akadémiák közül több is a felcsúti bázissal van együttműködési kapcsolatban. Dusinszki Zoltán, a csíkszeredai intézmény szakmai igazgatója például azt mondta az Origónak: „Az akadémia a székelyföldi magyar közösség számára lett létrehozva 2013-ban, azzal a céllal, hogy felkutassuk és képezzük a régió tehetséges fiatal játékosait, majd közülük a legügyesebbeket átadjuk az akadémia szakmai felügyeletét is ellátó Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának.”

Azaz Orbán eldönti, hogy közpénzből kapjon milliárdokat az erdélyi akadémia, majd megérkezik a közvetlen állami támogatás. Az ebből is gazdálkodó intézmény több ezer erdélyi tehetség közül válogat, kineveli a legjobbakat, ám a futballisták nem a piacon kelnek el. Az elmondottak szerint még csak a magyar klubok sem versenyezhetnek értük, mert a kiemelt játékosok Felcsútra, a miniszterelnök akadémiájához mennek, hogy aztán esetleges eladásukból a profit már a kormányfő falujában maradjon.

Ez a legtisztább magánosítási modell, a legszélsőségesebb cinizmussal vegyítve, amikor mindenféle magyarázat nélkül, a létező határon túli magyar közösségeket érintő futballberuházások közé teszik az Orbánhoz kötődő üzleti kör kifizetését, hosszútávú befektetéseinek finanszírozását. És ezzel az esetpéldával át is eveztünk az egész orbáni sportpolitikát megmérgező korrupt, teljesítményellenes gyakorlatokhoz, amelyek nyílt tagadásai a miniszterelnök sportpolitikai retorikájának, a szavakban megfogalmazott céloknak.

Felcsút, Felcsút, Felcsút

A Borkai-esetnél már írtunk arról, hogy a 2014-es győzelem után hogyan vadult el a győri polip, miként vesztette el realitásérzékét az egykor szép reményű politikus, hogyan vált a valóságra olyan vakká, hogy fel sem fogta, miként csúszik ki a lába alól a MOB. Ha hasonló bukástörténetet nem is látni sokat, a sportpolitika minden szintjén jól nyomon követhető, hogy a gátlástalanság, a magánérdek előtérbe helyezése, a politikai kapcsolatok érvényesítése miként dominálja a rendszert, és mindez miként kódolja a teljesítményelv tökéletes tagadását.

Ennek legerősebb példája a tao-rendszer, amelyben a Felcsút lehív 25 milliárd forintot úgy, hogy egyetlen magyar sportszervezet sincs a közelében a támogatáslistán. A 2019-es összesítés szerint a kormányfő alapította akadémiába ment minden tizenkettedik futballba áramló forint. Felfoghatatlan, magyarázhatatlan, indokolhatatlan. Ezt csak tetézte a korábban már bemutatott úgynevezett Mészáros-kör, amely arra szolgált, hogy a tao-rendszer minden szintjén Mészáros profitáljon. Ennek a felcsúti őrületnek legelsősorban a normatagadás miatt van jelentősége. Ez ugyanis egyúttal azt is jelenti, nincsenek közös morális alapok, amelyeken a rendszer stabilan építkezhet. Azzal, hogy Orbán Viktor kertje mellett, egy néhány ezer lakosú faluban, közpénzből végrehajtották Magyarország egyik leghatalmasabb futballberuházását, mindent megtagadtak, amiről a miniszterelnök a futball ügyében beszélni szokott. Felcsúton ugyanis nincsenek hagyományok, nincsenek szurkolók, nincsen közösség, nincs futballidentitás, nincs semmi, amiről elmélkedik, amikor a futballberuházásokat indokolja. Sőt, a felcsúti projekt elemi erővel áll szemben az orbáni futballmesével. Ezt tetézi be a kispesti legenda, Puskás Ferenc nevének bitorlása, aminél extrémebb legendaprivatizálást képtelenek vagyunk felidézni az európai futball történetéből. Egyszerűen nem gondolható el, hogy egy szicíliai halászfalu csapatának tulajdonosa kitalálja, hogy Francesco Totti Akadémia néven játszatja társulatát a Serie A-ban, Róma pedig tapssal köszönti a nagy legendarablást.

Pető Péter: Lesgól

Noran, Libro, 2020

Kiemelt kép: Máthé Zoltán /MTI