Kultúra koronavírus

Elmarad a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Magyarország kormányának döntése értelmében, a világméretű egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos iránymutatásokat követve elmarad az idén 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata – olvasható a szervezők közleményében.

Hozzátették: mindent megtesznek azért, hogy a jubileumi fesztivál tervezett programjából minél több produkció eljuthasson majd a közönséghez a későbbiekben.

A nézők, az alkotók, a háttérben dolgozó kivételes szakemberek biztonságánál és egészségénél nincs fontosabb. Ez most az összefogás, az egymásra figyelés ideje. Nagyon köszönjük a közönség és a művészek támogatását és biztatását, embert próbáló hetek állnak mindannyiunk mögött: a Budapesti Tavaszi Fesztivál a főváros legjelentősebb kulturális intézményeivel, játszóhelyeivel, nemzetközi partnerintézményekkel és társulatokkal együttműködésben valósul meg évről évre, így a fesztivál jelenével és jövőjével kapcsolatos eljárásrend kidolgozása körültekintő, országhatárokon átívelő egyeztetést igényelt és igényel”

– emelte ki Káel Csaba, a fesztivál főszervezője, a Müpa vezérigazgatója. Hangsúlyozta, hogy az egyetlen lehetőség és a felelős döntés most az, ha a fesztivál több mint 100 programja idén áprilisban nem valósul meg.

Faix Csaba, a fesztivál társszervezője, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője szerint a taps idén tavasszal nem a nézőtérről szól a művészeknek, hanem az ablakokból az egészségügyi dolgozóknak és mindazoknak, akik rengeteget tesznek a városért.

A megvásárolt jegyek visszaváltására a fesztivál weboldalán lesz lehetőség, ennek módjáról és részleteiről a fesztivál honlapján találhatnak információt a nézők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik