Volt egy álmunk nem is rég
Megtépázta most egy veszteség
Ne hulljon jégesőként ránk a félelem
Az ember sokszor védtelen
– így indul Varga Miklós 1984-es dalának járványhelyzetre átszabott feldolgozása, az Európa 2020. A Nagy Szilárd és Ragány Misa által előadott verzió vasárnap került fel a Youtube-ra, de már csaknem 1,3 millió megtekintésnél jár. Varga Miklós most elmondta a feldolgozás keletkezéstörténetét:
Két héttel ezelőtt keresett meg Nagy Szilárd ezzel az ötlettel, és azonnal igent mondtam. Felhívtam Varga Mihály szövegíró jogutódját, az özvegyét, és őszintén kissé tartottam tőle, hogy jobban meg kell puhítani, mert nagyon vigyáz a férje emlékére, de ő is azonnal igent mondott. Ezután felkértem Toldi Tamás szövegírót, hogy az Európa dal eredeti szellemiségét megtartva, próbáljon meg egy aktuális szöveget írni hozzá. Az előadók, az alkotótársak beleírták a saját ötleteiket, ez az ő produkciójuk. A legvégén pár képkocka erejéig én is megjelenek benne.
– mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában az énekes, aki a klip végén valóban feltűnik egy #vigyazzunkegymasra! feliratú táblát tartva. Szerinte nagyon fontos tudatosítani, hogy Európán és hazánkon is úgy segíthetünk most, hogy otthon maradunk. Úgy véli, a feldolgozás azoknak a fiataloknak szól, akik úgy gondolják, hogy őket nem érinti a betegség. „Most nekünk azokra az embertársainkra kell gondolnunk, akik kiszolgáltatottabb helyzetben vannak és veszélyeztetettebbek, mint egészségesek és a fiatalok.”