Kultúra

Hegyi Barbara: Eszenyi úgy gondolta, a Vígszínház az ő lakása, és mi mint cselédek, a nappalijában randalírozunk

A színésznő szerint ideje volt, hogy Eszenyi Enikő visszavonja a pályázatát.

Hegyi Barbara interjút adott a HVG-nek, ahol az Eszenyi Enikő lemondásáról és azt megelőző vádakról is kérdezték. A Vígszínház társulatát 1996 óta erősítő színésznő szerint ideje volt, hogy Eszenyi visszavonja pályázatát, miután számos volt és jelenlegi kolléga mesélte el a vele kapcsolatos szörnyű élményeit.

„Le kellett vonnia a konzekvenciát, bár bocsánatot még nem kért a társulattól” – mondta a lapnak Hegyi, hasonló hiányérzetet fogalmazva meg, mint azok az elszerződött társulati tagok, akik hétfőn közös nyilatkozatban hiányolták a bocsánatkérést a lemondás után.

Egy produkció elkészülte során előfordulhatnak szélsőséges megfogalmazások, de a nyilvános megalázások és a hatalomfitogtatás, a verbális bántalmazások nem a produkció érdekét szolgálják. Ő úgy gondolta, hogy a Vígszínház az ő lakása, és mi mint cselédek, a nappalijában randalírozunk. A számtalan eset közül az egyik legmegrázóbb az volt, amikor A lovakat lelövik, ugye? váratlanul kiírt próbája miatt sírógörcsöt kapott egy fiatal színésznő, mert hirtelen nem volt kire hagynia a pár hónapos gyermekét. A művészeti tanács tagjaként többedmagammal kértük Enikőt, hogy engedje el a kollégánkat, mire ordítva, zokogva közölte velünk azt az abszurdumot, hogy meg akarjuk ölni.

– felelte arra a kérdésre, hogy miben ment túl Eszenyi az elfogadható határon. Hegyi Barbara szerint az elmúlt tíz évben azért álltak ki kevesen nyilvánosan a történetükkel, mert „az ember nem piszkít a saját fészkébe”, megpróbálták inkább házon belül rendezni a konfliktusokat.

Az esetek többségében szóltunk Eszenyi Enikőnek, de mindig elmenekült a kényes helyzet elől, vagy kirúgta a nem lojális munkatársat.

Mint arról több cikkben is beszámoltunk, az elmúlt hetekben többen is felszólaltak Eszenyi igazgatói módszerei ellen. Elsőként a 24.hu-nak nyilatkozott Fenyvesi Lili, aki rendezőasszisztensként dolgozott mellette, és elszenvedője volt a verbális erőszaknak. Rajta kívül a ma már Németországban élő Néder Panni szintén beszélt, ő 2010-ben a Túl a Maszat-hegyen című darab rendezője volt.

Mérgező légkör a Vígszínházban – egykori kollégák Eszenyi Enikő vezetői stílusáról
Több volt alkalmazott beszélt arról, hogy a verbális erőszak és a nyilvános megalázás az igazgató visszatérő eszköze. Eszenyi szerint azonban ő sosem sérti meg mások emberi méltóságát.

Nem sokkal később olyan színészek álltak ki Fenyvesi és Néder nyilatkozatai mellett, mint Stohl András, Kovács Patrícia, Molnár Áron és Hevér Gábor. Kiemelték, hogy az Eszenyi által teremtett légkör közrejátszott a távozásukban. A Vígszínház társulata Hegyi Barbarát delegálta a szakmai bizottságba, amelynek többsége a nyilvánosságra hozott történetek ellenére is Eszenyi Enikő pályázatát támogatta. Karácsony Gergely kedden jelentette be, hogy nem írnak ki új pályázatot, hanem 2021 végéig Rudolf Pétert nevezi ki a Vígszínház új igazgatójának.

Rudolf Pétert nevezte ki Karácsony Gergely a Vígszínház élére
Ezt Facebook-on jelentette be Karácsony Gergely.

Kiemelt kép: Zih Zsolt/MTVA Fotó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik