Kultúra

A kormány teljes egészében Kásler alá rendel több színházat

A koronavírussal kapcsolatos jogszabályok árnyékában, kivételes eljárásban tárgyalta a parlament a törvényjavaslatot, mely az Újszínházat, a József Attila Színházat és a Thália Színházat is csak névleg hagyná a főváros üzemeltetésében.

Egy új, kivételes eljárásban tárgyalt és elfogadott törvényjavaslat értelmében azok a színházak, melyeket kizárólag a központi költségvetésből finanszíroznak, teljes egészében a kormányhoz kerülnek az önkormányzatoktól, és a munkáltatói jogokat is az emberi erőforrások minisztere gyakorolná, értesült az ATV. A Semjén Zsolt által március 23-án benyújtott törvényjavaslat felelőse Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, és a legfontosabb eltérés Karácsony Gergely februárban elfogadott javaslatától az, hogy azon színházak esetében, melyeket vegyesen működtetne a főváros és az állam, de teljes egészében utóbbi finanszírozna, semmilyen jogköre nem marad a fővárosnak.

Karácsony Gergely: Nem adunk át egyetlen színházat sem a kormánynak
A Víg, a Thália és a Madách színház is közös finanszírozású lesz az állammal.

Ha a közös működtetésre irányuló megállapodás keretében az önkormányzati fenntartású színház éves működésének pénzügyi feltételeit teljes egészében a központi költségvetés biztosítja, a színház vezető állású munkavállalója felett az alapvető munkáltatói jogokat a miniszter gyakorolja

– rendelkezik a jogszabály.

A főváros három ilyen színházat nevezett meg, melyeket teljes egészében az állam finanszírozna: ezek az Újszínház, a József Attila Színház és a Thália Színház, melyek esetében a jelen törvényjavaslat értelmében Kásler Miklós gyakorolná a munkáltatói jogokat is, azaz a vezetők kinevezésén és felmentésén kívül például fegyelmi eljárást vagy vizsgálatot is csak ő indíthatna, hívja fel a figyelmet az újdonságra az Index. Vagyis e három színház esetében a főváros már csak névleg marad üzemeltető.

Kiemelt kép: 24.hu/Mohos Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik