Kultúra

Húszéves mélyponton az észak-amerikai mozis hétvége jegyárbevétele

Húsz éve nem volt olyan alacsony a mozis hétvége árbevétele az észak-amerikai piacokon (USA, Kanada), mint az elmúlt hétvégén. A dolog természetesen a koronavírus-járvány hatása. Az élen továbbra is az Előre című animációs film, ám összesen csak 10,5 millió dollárral, ami 73 százalékkal kevesebb az előző hétvéginél, ami rekord a Pixar életében. A mozik teljes bevételét nagyjából 55,3 millió dollárra várják.

Utoljára 2000 szeptemberének egy hétvégéjén volt ilyen alacsony a bevétel (54,5 millió dollár), még a 2001. szeptember 11-i terrorista merényletek utáni két hétvégén is magasabb volt, 66,3, valamint 59,7 millió dollár. Több mint száz mozi maradhatott zárva a hétvégén, a nagyjából ötezerből, ami Észak-Amerikában működik.

A Lionsgate Még mindig hiszek című romantikus dráma 9,5 millió dollárral debütált, ezzel a második helyre szorult. Hetekkel ezelőtt a szakértők azt jósolták, 13-14 millióval fog nyitni, a Lionsgate azonban nem várt többet 10 milliónál. A harmadik helyen a Sony új Vin Diesel-akciófilmje, a Bloodshot végzett 9,3 millió dollárral. A Blumhouse két produkciója, A láthatatlan ember című horror és A vadászat című akcióthriller a toplista negyedik és az ötödik helyét szerezte meg 6 millió, valamint 5,3 millió dolláros bevétellel.

Kiemelt kép: Sony

Ajánlott videó

Olvasói sztorik