Kultúra

Kövér László: Mindannyian mindenkor csak annyira élünk, amennyire Magyarország él

Az Országgyűlés elnöke ezúttal a II. Kárpát-medencei Borrendek Találkozóján osztotta meg a világgal gondolatait. A kommunisták azért most is megkapták a magukét.

Ha van sikerágazat a rendszerváltoztatás ellentmondásos történetében, akkor az a borászat. És mindez a magyar borászoknak köszönhető – mondta Kövér László szombat este Kecskeméten. A házelnök hangsúlyozta: azért lehet ma este a „feltámadás bora” az asztalunkon, mert az elmúlt évtizedekben feltámadtak borászaink, ott voltak a szőlőkben és pincékben, és voltak elkötelezett emberek, akik megőrizték és újjáteremtették a borkultúrát a Kárpát-medencében. Mint mondta: nemcsak a borászkodást kezdték újra, de újra megszervezték azokat a közösségeket is, amelyek a szakma tisztességéért küzdenek. A magyarság 2010-ben történelmi esélyt teremtett magának a 21. századi feltámadásra, de sok mindenre lesz szüksége ehhez: hitre, reményre, szeretetre, akaratra, összetartásra és munkaáldozatra – mondta. A házelnök szerint

mindannyian mindenkor csak annyira élünk, amennyire Magyarország él.

„Igaz ez a magyar borászatra és a magyar borászokra is. Elég, ha borvidékeink és borászközösségeink felemelkedésére, süllyedésére vagy éppen pusztulására gondolunk”.

Kövér László emlékeztetett: az oszmán hódítás elvette a középkori Európa legjelesebb borvidékét, a Szerémséget, a filoxéra és az urbanizáció pedig a Buda várát körülölelő nagyszerű hegyeket. Trianon után sokáig nem ihattunk ménesi és küküllői bort, nem ízlelhettük a kárpátaljai hegyek levét, és hosszú évekig kellett huzakodni, hogy meddig is tart valójában a Tokaji borvidék. Mindig voltak azonban, akik újra kezdték: újra telepítették a szőlőt, újra kiásták a borospincéket és kemény munkájuk nyomán újra került bor a hordókba. Kövér emlékeztetett rá:

A kommunizmus a borászattal is elvégezte a maga pusztítását, ami felért egy újabb filoxéra-vésszel.

A bor kultúrája ugyanúgy összeomlott, mint a nemzet életének megannyi más területe, hiszen szétverték a borászatot megtartó és megújító közösségeket is. Miközben népbetegség lett az alkoholizmus a létező szocializmus hosszú évei alatt, eltűnt a minőség. A rendszerváltoztatáskor kaptunk azonban egy lehetőséget, hogy újjáépítsük az életünket, a kultúránkat és a közösségeinket – fogalmazott Kövér László.

Az összesen 26 borrend részvételével zajló II. Kárpát-medencei Borrendek Találkozóján Koczor Kálmán, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnök-nagymestere köszöntőjében elmondta: szövetségük 34 éve azért alakult, hogy a borrendek kifejezésre juttathassák összetartozásukat. Kiemelte: a bor azon túl, hogy élvezeti cikk, összetartja és építi a barátságot. Magyarország szőlő- és bortermelése évszázados hagyományra tekint vissza, a magyar bor minősége kiváló, a kulturált borfogyasztás közösségmegtartó szerepe jelentős – idézte szavait az MTI.

Kiemelt kép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Koczor Kálmán, a Magyar Borászok Országos Szövetségének elnöke és Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke (b-j) a II. Kárpát-medencei Borrendek találkozója alkalmából rendezett Borrendi Bálon Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényháznál 2020. március 7-én.
Fotó: MTI/Bús Csaba

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.