Kultúra

Romhalmazzá váltak a Városligetbe közel négyszázmillióért megálmodott pavilonok

A háromból kettő hónapok óta zárva tart, egyikükről pedig már a vakolat jó része is hiányzik, de a hirtelen médiafigyelem hatására most mégis életjeleket mutatnak.

Eltűnt a külső szigetelés a 2017-ben közel négyszázmillió forintból megszületett három városligeti pavilon egyikéről, egy másik, az átadás után ajándékboltként működő üzlet pedig tartósan zárva tart – írta szerdán a Magyar Narancs.

A lap által közzétett fotókon jól látható, hogy a Széchenyi fürdő, a Fővárosi Nagycirkusz, illetve az Állatkert felé tartó turistáknak a téglákkal és a kötőanyaggal kell szembenézniük, ha az Állatkerti körút Városligeti-tó felőli oldalán sétálnak végig.

Fotó: Zsidai Péter / Magyar Narancs

A Magyar Narancs arról is beszámol, hogy a három évvel ezelőtt a Pesti Vigadót is megálmodó Feszl Frigyes százhatvan éves terve nyomán újjáépített pavilonok egyikében piszok, kartondobozok és konyhai berendezések is maradtak.

A minőségi árukínálat valóban minőségi lett, négyezer forintot is elkértek egy bögréért, 20 ezret egy rongybabáért. A kereslet nem pörgött fel, az átadást követően hamarosan ismét feltűntek a lufik, a csokiszeletek, ám ez se vonzott tömegeket, végső megoldásként kezdték a pavilonokat vendéglátós raktárként hasznosítani, üdítős rekeszek, fagylaltozó pultok, székek tárolására. A Városliget Zrt. a „kínálat átszervezésének” újabb lépésként csábította a Ligetbe Kató Nénit, aki ezer-ezerötszáz forintos áron kínálta portékáit, de végül ő is lehúzta a rolót.

tették hozzá.

A Liget-projektet miniszteri biztosként irányító Baán László által felszámolt régi bódék helyén létrejött körépületek nem először küzdenek gondokkal, hiszen a lapok 2018 decemberében már mindhárom pavilon zárva tartásáról számoltak be.

A havi négyszázezer forintért bérelhető üzlethelyiségek először egy rejtélyes tenderben a furcsa hátterű Wo Europe Kft-nél kötöttek ki, melynek alapítója korábban több vállalkozásánál is alkalmazott adóoptimalizálást, így cégei egyike például egy panamai offshore-cégnél landolt – írta akkor a Magyar Narancs, megjegyezve azt is, hogy a cég 2013-as alapítása után minden évben veszteséget termelt, de mégis elindulhatott a Városliget Zrt. pályázatán.

Romhalmazzá váltak a Városligetbe közel négyszázmillióért megálmodott pavilonok 2
Az épületek képe röviddel a 2017 áprilisi átadás előtt. Fotó: Berecz Valter / 24.hu

A Liget megújulásának egyik szimbólumává emelt, 313 millió forintból kivitelezett, majd az első üzemeltetőnek köszönhetően további hatvanmillióból igényesebb belsőépítészeti kialakítást kapott pavilonok helyzete 2019 februárjáig sem változott, hiszen a Wo Europe kifarolt a projektből, új üzemeltetőt pedig nem találtak a helyükre, a helyzet azonban a későbbi hónapokban megoldódott.

Ezer sebből vérzett

Feszl 1860-ban született, negyedszázaddal később már túl kicsinek bizonyult pavilonjának egy helyett három példányban való, az alapvető vendéglátóipari elvárásoknak való megfelelésre egyáltalán nem törekvő megvalósítása óriási kihagyott ziccer a Liget-projektben, hiszen modern anyagokból egy másfél évszázados terv megépítése nem áraszt épp történelmi hangulatot, az épületek egyikében pedig nyugodt szívvel helyet kaphatott volna egy közvécé, pelenkázó, vagy bármiféle technikai helyiség is.

 

Feszl terve. Fotó: ujjealigetben.blog.hu / BFL IV. 1303/f V. 262/1860

Ezért is tűnnek meglepőnek a szerdán közzétett fotók, melyekre az üzemeltető cég képviselője, Papp Viktor csütörtökön a 444-nek válaszolt: a zárva tartást a télen csökkenő forgalommal indokolta, az épület állapotáról született leírást pedig egyszerűen rosszhiszeműnek titulálta.

Magyarázata ennek ellenére nem feltétlenül elégíti ki mindenki kíváncsiságát:

(…) nem az épület felújítása zajlik, nem lehullottak az építőanyagok, hanem nagy erőkkel, sok újdonsággal készülünk az újranyitásra, így a Városliget Zrt. engedélyével, saját költségünkön közönségforgalmi fejlesztéseket építünk be, ami megítélésünk szerint tovább fogja javítani a látogatói élményt és a kiszolgálást.

Papp a Pavilonkertet szégyenfolt helyett inkább színfoltként emlegette, kijelentve, hogy ahelyett, hogy drága, sznob, vagy turistáknak szóló helyet hoznának létre, inkább a szerethetőséget, a könnyedséget, illetve a megfizethető árakat tartják szem előtt, sőt, 2019-ben

már majd egy tucat zenei, építészeti, képzőművészeti és népművészeti tematikájú kulturális- és gyerekprogramot bonyolítottunk le, több ezer résztvevővel. Mindenhonnan elégedett visszajelzéseket kaptunk, és az a tapasztalatunk, hogy sikerült egy igazi közösségi teret elkezdeni létrehozni, ami értékes programokkal felpezsdítette a Városliget életét. Idén is ezt szeretnénk folytatni.

– írta.

Az épületeket csütörtök délelőtt mi is megnéztük, de merőben más kép fogadott bennünket, mint amire számítottunk, hiszen a részben széthullott pavilont egyszerűen eltakarták a kíváncsi szemek elől, nyílászárói immár kettő kivételével hiányoztak, a belső térben azonban továbbra is vendéglátóipari gépek parkoltak:

Galéria
Fotó: Vincze Miklós / 24.hu

Az ajándékbolt esete még furcsább, hiszen a Narancs alig egy napja megjelent anyaga szerint az rég zárva tart, az üzemeltető szerint pedig ennek oka, hogy a téli nyitvatartás egyelőre nem reális opció, főleg, hogy semmi sem kötelezi őket erre:

Az a tapasztalat, hogy a téli hideg időszakban nagyon lecsökken itt a látogatók száma. A bérleti szerződés nem ír elő kötelező téli nyitvatartást, így erről szabadon dönthetünk, lehetőségünk van rá. Megjegyzem, szeretnénk majd télen is nyitva lenni a jövőben, de egyelőre ennek nincs realitása.

Az épület elé ennek ellenére ma délelőtt székek és asztalok, valamint egy jókora festmény kerültek ki:

Fotó: Vincze Miklós / 24.hu

A médiafigyelem hatására most talán hirtelen újranyit a hely, fittyet hányva a télre? És mivé válik a részben eltakart pavilon? A történettel kapcsolatban számtalan kérdés merül fel, az azonban szinte biztosnak látszik, hogy a bódéváros száműzésével megszületett épületek megfelelő használata egy ideig még biztosan várat magára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik