Kultúra

Nem engedték kiutazni a gálára az ellenzéki rendezőt, hogy átvegye az Arany Medvét

A sors fintora.

Mohammad Raszulof iráni ellenzéki rendező Nincs gonosz című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A rendező ugyanakkor nem tudott részt venni a díjkiosztón, mert nem kapott utazási engedélyt hazája hatóságaitól, így az elismerést lánya, Baran Raszulof vette át. Az iráni-német-cseh koprodukcióban készült alkotás négy epizódból áll, központi témája az iráni jogrendben is szereplő és a perzsa államban nemzetközi összevetésben gyakran, évente több százszor alkalmazott halálbüntetés. A 150 perces film világpremierjét a Berlinalén tartották pénteken, az első kritikák felkavaró mesterműként jellemezték.

Baran Raszulof a film producere, Kaveh Farnam társaságában vette át a díjat, és apja távolléte miatti vegyes érzéseiről beszél, a producer pedig kiemelte, hogy a falak nem tudják feltartóztatni az eszméket, a hitet és a szerelmet, és csak arra alkalmasak, hogy a diktatúrák körbezárják saját magukat, majd a szobrocskát a magasba emelve hozzátette:

ez a kis barátunk nemsokára a hazámba utazik, és elmondja Mohammadnak, hogy nincs egyedül, Mohammad pedig megmutatja neki, hogy milyen sok békés és barátságos ember él Iránban.

Mohammad Raszulof hatéves, majd fellebbezés után egy esztendőre csökkentett szabadságvesztést kapott, amiért a 2009-es elnökválasztás után részt vett a teheráni rezsim elleni tüntetéseken. A filmkészítéstől ugyan nem tiltották el, de munkáját igen nehéz körülmények között végzi, és alkotásait nem vetíthetik hazájában.

A Berlinale fődíját tíz év alatt harmadszor nyerte el ellenzéki iráni rendező; 2011-ben Aszgar Farhadi kapta az Arany Medvét Nader és Simin – Egy elválás története című alkotásáért, 2015-ben pedig Dzsafár Panahi a Taxi Teheran című filmjéért. A fesztivál új vezetése – Carlo Chatrian művészeti igazgató és Mariette Rissenbeek ügyvezető igazgató -, illetve az Oscar-díjas brit színész, Jeremy Irons vezette nemzetközi zsűri így tovább vitte az aktuális társadalmi és politikai kérdéseket tárgyaló filmekre nyitott szemleként számon tartott Berlinale évtizedes hagyományait. Ez számos további díjban is megmutatkozott. A zsűri nagydíját Eliza Hittman amerikai rendező kapta Soha ritkán néha mindig (Never Rarely Sometimes Always) című alkotásáért, amely egy 17 éves lány nem kívánt terhességéről szól, a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét pedig a dél-koreai Hong Sangoo vehette át A nő, aki futott című filmjéért, amelynek főszereplője a férje üzleti útja révén első alkalommal próbálkozik az önálló élettel.

Az egykori fesztiváligazgatóról, Alfred Bauerről elnevezett díjat az idén megszüntették, miután a Die Zeit című hetilap új adatokat tárt fel a névadónak a náci kultúrpolitikában betöltött – és a második világháború után elhallgatott – szerepéről. Helyette A 70. Berlinale különdíja néven osztottak ki egy Ezüst Medvét, amelyet Benoit Delépine és Gustave Kervern kapott az Előzmények törlése című szatírájukért, amely az internet, az okostelefon, és különösen a közösségi média használatáról szól. Az egyik társrendező, Benoit Delépine a díj átvétele után telefonját felemelve azt mondta:

minél több adathoz adunk hozzáférést ennek a készüléknek, annál kevesebb marad a fejünkben.

A legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét Paula Beer német színésznő kapta az Undine című német alkotásban nyújtott alakításáért. A legjobb férfi színésznek járó Ezüst Medvével Elio Germanót, az El akartam rejtőzni című olasz film főszereplőjét tüntették ki, aki a Berlinale másik olasz versenyfilmjében, a Rossz mesékben is főszereplő. Ennek a filmnek a két társrendezője és társ-forgatókönyvírója, Fabio és Damiano D’Innocenzo a legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Medvét vehette át.

Helen Mirren életműdíjával és a filmfesztivál művészeti igazgatójával, Carlo Chatriannal. Fotó: Ekaterina Chesnokova / Sputnik / AFP

A nagyjátékfilmes szekció mellett egy sor további szekcióban is kiosztottak díjakat. Átadták a többi között a  rövidfilmes versenyprogram 20 ezer euróval járó, Audi Short Film Award nevű elismerését Adrien Merigeau francia rendezőnek Genius Loci című munkájáért. Az elismerést Bucsi Réka nyújtotta át, aki Solar Walk című műve révén 2018-ban ugyanezt a díjat nyerte el, és az idén zsűritagként tért vissza a fesztiválra. Még pénteken adták át a fesztivál életműdíját, amellyel Helen Mirrent tüntették ki. Az orosz származású Oscar-díjas brit színésznő kiemelte:

úgy tekintek magamra, mint aki brit és egyben európai, és ez mindig így lesz, Brexit ide vagy oda.

Kiemelt képünkön Baran Raszulof és Jeremy Irons. Fotó: Nicole Kubelka / Geisler-Fotopress / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik