Nagy érdeklődés övezte a Műtárgyhamisítás magyar szemmel című könyv bemutatója apropóján a minap megtartott illusztrációs minikonferenciát. A terem falát teletűzdelték színes fotókkal, s még egy ládát is megtöltöttek kis méretű képekkel. Kieselbach Tamás művészettörténész, galériatulajdonos ugyanis minden olyan hamis alkotást lefényképez, dokumentál, amely a látókörébe került – ezekből is elhozott egy válogatást a műtárgyhamisítással foglalkozó összejövetelre. Ha a fotókon látható festmények igaziak lennének, értékük elérhetné a 9 milliárd forintot. Az eseményen azonban nemcsak fotók szerepeltek, hanem jelentős valódi festmények is. Szembeállították egymással az eredetit és a hamisítványt: tessék megpróbálni érdemben összehasonlítani a kettőt.
Azt mondják a gyűjtők, a muzeológusok, a műértők, az amatőr képkedvelők, de a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az Országos Kriminológiai Intézet szakemberei is, hogy A magyar műtárgypiac egyre sikeresebb, emelkednek az árak, így az üzletszerűen hamisítók, vagy a tudottan nem eredeti művekkel kereskedők számára bőséges bevételi forrást biztosítanak a művészetszerető magánszemélyek, a tárlatok, köztük nem egyszer jelentős, nemzetközi hírű kiállítóhelyek ma még nem iparszerű, de gyarapodó átverése vagy átverési kísérlete.
Képhamisításból élni persze nem könnyű szakma, hiszen kell hozzá egy viszonylag tehetséges, legalább közepes képességű festő, kell hozzá a kép előéletét hihetően elmesélő fedősztori, és egy tévedésbe ejthető, esetleg lefizethető szakértő. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület 2011-ben időszerűnek látta megalakítani munkacsoportját a műtárgyak védelmére. A civil öntudat és a szakmai elit ambíciója találkozott ebben a döntésben, fogalmazott Kármán Gabriella, a munkacsoport vezetője.
– Kieselbach Tamás szerint ezek a hiányok mind esélyt adnak a képhamisítóknak. A most kiadott kötet sem kerül kereskedelmi forgalomba, célzottan juttatják el a potenciális érdeklődőknek, érintetteknek.
A bemutató leginkább attraktív része persze a hamis képek közszemlére tétele, elemzése, leleplezési folyamatainak ismertetése volt. Einspach Gábor igazságügyi műtárgyszakértő, jelentős gyűjtemények szaktanácsadója egy Rippl-Rónai Józsefnek tulajdonított, neves londoni múzeumból visszakerült hamisítvánnyal indította a leleplezett csalárdságok illusztrálását. A mű a festő kaposvári Római villájának kertjében készült életkép – természetesen az alkotót mindig körülvevő hölgyekkel –, Rippl-Rónai legizgalmasabb és legértékesebb, úgynevezett kukoricás korszakából. (Ekkorra a festő csak tiszta színekkel dolgozott, kukoricaszemekre emlékeztető pöttyökből építette fel alkotásait.)
Egy-egy képének témáját Rippl-Rónai többször is megfestette, önmagában ez tehát nem utal hamisításra, magyarázta Einspach Gábor. A hamis festményen azonban felbukkan korábbi képeinek egy-egy átmásolt részlete, márpedig a festő sokkal invenciózusabb alkat volt annál, hogy szolgaian átemeljen egy máshol általa már megfestett kész részletet. Ráadásul teljesen kitöltötte a képfelületet, ami Rippl-Rónaira nem jellemző. A szignó kezdőbetűje bizonytalan kísérletről árulkodik, az aláírás szétcsúszik. A szakemberek által gondos vizsgálattal már tetten érhető egyértelmű jelek ellenére a hamis kép sokáig eredetiként forgott, jó pénzért cserélt gazdát a hazai és külföldi gyűjtőknél.
Eisnpach Gábor Márffy Ödön-hamisításokat is bemutatott, többek között egy olyan alkotást, melynek Ady, Csinszka és egy hullámos szélű váza a szereplője. A váza az Ady Endre Emlékmúzeumban található. A tárgy peremét a hamisító egyenesre festettre, viszont az eredeti váza hullámos. A művészettörténész ezt a helyszínen ellenőrizte, és mások mellett ez is bizonyítja, hogy Márffyval ellentétben a hamisító nem látta élőben a tárgyat, csupán az eredeti képről másolta át, nem túl nagy gondossággal.
Szó volt még arról, hogy Pécsett, a Csontváry-gyűjtemény városában, a püspöki palotában több hamis Csontváryt is kiállítottak korábban.
Az Aba-Novák Vilmos életművében különösen jártas művészettörténész, Molnos Péter arról beszélt, hogy az 1950-es, 60-as, de még a 70-es években is a magyar disszidenseknek százasával vittek ki jól eladható, ámbár hamis Aba-Novák-képeket Magyarországról Amerikába. (Két valódi mellett két hamis Aba-Novák-képet egyébként korábban a szegedi múzeum is kiállított, Molnos fedezte fel, hogy nem eredetiek.)
„Néhány évvel ezelőtt felbukkant egy Aba-Novák-festmény, amely egy kezében kártyát tartó, svájcisapkás, hetykén cigarettázó vagányt ábrázolt” – mondta el Molnos a most bemutatott könyvben is megírt történetet. A kor stílusának letagadhatatlan jegyeit hordozó kép a „valami nem stimmel” érzetét keltette benne. Aztán a festő hagyatékából előkerült egy 1930 táján készült archív fotó, amelyen látszik egy nagyon hasonló eredeti festmény. Azon viszont egy „kopasz, sasorrú, nyakkendős, szivarozó úriember” látható, ezt „festette-formálta át, tette vagányabbá” a hamisító, ám eléggé figyelmetlenül: az általa a vászonra felvitt kártyalapok mögül ugyanis kikandikál az eredeti Aba-Novák-mű központi alakjának kezében látható szivarvég.
A könyv egyik kiadóját, Kieselbach Tamást arról kérdeztük: az ő galériájukba bevitt képek gazdái megtévesztett, jó szándékú emberek, vagy tisztában vannak azzal, hogy hamis műtárgyakon akarnak túladni.
Mindig vélelmezem a jó szándékot, hiszen jönnek nem hozzáértő örökösök, vagy olyanok, akik ajándékba kaptak képeket. Hozzánk a hamisítványoknak csak a töredéke érkezik, hiszen a legtöbben tudják, képesek vagyunk kiszűrni a hamisakat. Az esetek 99 százalékában elég egy pillantást vetni egy képre, hiszen egész életünkben erre iskoláztuk a szemünket. A szignót is úgy felismerjük, akár a bankpénztáros az ügyfél aláírását. Persze mindig vannak új ügyfelek, kezdők, akik próbálkoznak velünk
– mondja a galériatulajdonos.
Kieselbach egy hozzájuk bevitt hamis kép láttán nem tesz büntető feljelentést, azt mondja, ő nem nyomozó hatóság.
Én azért felelek, hogy a magyar festészetet tisztán tartsam, s amit kiengedek a kezemből, azt garanciával és biztonsággal tegyem, mondja.
Az általam felfedezett hamis képek fotóit oktatási archívumként átadom a Magyar Nemzeti Galéria adattárának, de a könyvben is sokat közzéteszek közülük.
Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu
