Kultúra

Trump kiakadt, hogy koreai film nyerhetett Oscart

Milyen rossz volt az Oscar-díjátadó ebben az évben?

– kérdezte Donald Trump a tömegtől Colorado Springsben nemrég, amire nagy fújolás volt a válasz. Az amerikai elnök itt nem állt meg, tovább folytatta gyűlöletkeltő beszédét, melyben az Élősködők című, többszörös Oscar-nyertes filmre célzott. Bong Dzsun Ho filmje az Oscar-díj 92 éves történetében az első dél-koreai alkotás, mely elnyerte a legjobb film és a legjobb nemzetközi film díját is.

A nyertes egy dél-koreai film, mi a franc ez az egész? Elég bajunk van Dél-Koreával, a kereskedelmet illetően, erre még a legjobb film díját is nekik ítélik oda. Jó film volt? Nem tudom. Nem kaphatnánk újra valami olyasmit, mint az Elfújta a szél?

– mondta.

Margaret Mitchell 1936-ban megjelent Elfújta a szél című regényét, melyből Victor Fleming készített filmet, számos kritika érte a fekete rabszolgák és fehér uraik közötti kapcsolatok ábrázolása miatt. A történet 1861-ben, Észak-Georgiában indul, ahol még javában virágzik a rabszolgatartó Dél.

A Neon, a Parasite észak-amerikai forgalmazója a Twitteren reagált Trump kijelentésére.

Érthető, nem tud olvasni

– írták, mellyel arra céloztak, hogy az amerikai elnök nem érti a feliratos filmet.

Az Élősködők Oscar-tarolása nagyszerű hír a film jövőjéért aggódóknak
Az Élősködők győzelme fontos üzenettel bír. De vajon minek köszönhető, hogy egy dél-koreai társadalmi szatíra elhozta a legfontosabb díjakat a sokkal esélyesebbnek tartott hollywoodi versenytársak elől?

(Guardian)

Kiemelt kép: JIM WATSON / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik