Kultúra

Egész Dél-Korea az Élősködők történelmi győzelmét ünnepli

Mun Dzse In dél-koreai elnöktől a kelet-ázsiai ország legnagyobb újságján át a rivális dél-koreai rendezőkig mindenki gratulációját fejezte ki hétfőn a legjobb filmnek járó Oscar-díjjal kitüntetett Élősködők című alkotás rendezőjének, Bong Dzsun Hónak és az alkotógárda többi tagjának a 92. Oscar-gálán elért történelmi győzelemhez. Mun elnök egy Twitteren közzétett hivatalos közleményben méltatta Bongot, a színészeket és a stábot.

Különösen hálás vagyok nekik, amiért büszkeséggel és bátorsággal töltik el népünket egy olyan időszakban, amikor együttes erővel nézünk szembe a nehézségekkel

– fogalmazott.

A fiatalok és a kemény beszólások elhozták az Oscarnak a vérfrissítést, amire szüksége volt
Sokkal érdekesebb volt az Oscar-gála, mint megszoktuk, Eminem pedig épp úgy történelmet írt, mint Dél-Korea.

Az államfő szerint az Élősködők világszerte megérintette az emberek szívét egy kifejezetten koreai történettel. Bong műve az első az amerikai filmakadémia rangos elismerésének történetében, amely nem angol nyelvű filmként diadalmaskodott a legjelentősebb kategóriában, és egyben az első dél-koreai film, amely Oscar-díjat nyert.

Az Élősködők számos jelentős elismerést kapott a díjszezonban, elnyerte az Arany Pálmát, a Golden Globe-ot és a Bafta-díjat is, és mindennek megkoronázásaként sikerült beírnia magát az Oscar-díjak történetébe is azzal, hogy dél-koreai filmként elvitte a legjobb film és egyúttal a legjobb nemzetközi film díját is.

A családi szatíra két család, egy szegény és egy gazdag família életén keresztül mutatja be a társadalmi szakadék okozta problémákat a rendező egyedi humorával és feszültségteremtő erejével. Bong alkotásáért a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb rendező Oscar-szobrát is átvehette, és ezzel a film összesen négy Oscart gyűjtött be vasárnap este Los Angelesben.

Bak Jang Vu dél-koreai kulturális miniszter „a 101 éves koreai filmgyártás és a koreai kultúra hatalmas dicsőségének” nevezte a komikus thriller győzelmét. Hozzátette, biztos benne, hogy a mostani győzelemmel egy újabb 100 éves fejezet kezdődik a dél-koreai film életében és a koreai hullám, más néven hallyu – az 1990-es években indult kulturális jelenség, amely a dél-koreai kultúra, elsősorban a populáris kultúra külföldi terjeszkedését jelenti – még több helyre eljut a világban.

Bak Csan Vuk dél-koreai filmrendező, akit hazájában Bong legnagyobb riválisának tekintenek, szintén csatlakozott a gratulálók seregeihez.

Óriási áldás egy szakmában dolgozni egy olyan tehetséges emberrel, mint Bong, akit a barátomnak is nevezhetek

– nyilatkozta a Munhva Ilbo című napilapnak a rendező, akinek Oldboy című thrillerje 2004-ben elnyerte a cannes-i filmfesztivál nagydíját.

Az Élősködők Oscar-tarolása nagyszerű hír a film jövőjéért aggódóknak
Az Élősködők győzelme fontos üzenettel bír. De vajon minek köszönhető, hogy egy dél-koreai társadalmi szatíra elhozta a legfontosabb díjakat a sokkal esélyesebbnek tartott hollywoodi versenytársak elől?

A Csoszun Ilbo című dél-koreai napilap is vezető hírként foglalkozott az Élősködők győzelmével, és hetek óta először az új koronavírus okozta járvány miatti aggodalom is háttérbe szorult a hírportálokon Bongék sikere miatt. A dél-koreai közösségi médiát elárasztották a gratuláló üzenetek.

A vasárnapi díjátadót követő sajtótájékoztatón Bong Dzsun Ho elmondta, olyan jövőt képzel el, amelyben a világ filmipara annyira összefonódott és sokszínű, hogy már nem fog óriási hírnek számítani, ha egy nem angol nyelvű alkotás nyeri el a legjobb filmnek járó Oscar-díjat.

Az Okja című előző filmem egy koreai-amerikai koprodukció volt, de az Élősködők, amely teljes egészében koreai alkotás, világszerte nagyobb sikert aratott a közönség körében. Ebből arra következtetek, hogy talán ha minél mélyebbre ásom magam a körülöttem lévő dolgokban, annál erősebb lesz a történet és válik vonzóbbá a nemzetközi közönség számára

– mondta a rendező, megjegyezve, hogy a mostani siker semmit sem változtat a tervein és hamarosan visszatér a már megkezdett két – egy koreai és egy angol nyelvű – projektjéhez.

Az új osztályharcban a szülinapi torta is véres lesz
Az Élősködőket évek múlva is lenyűgöző filmnek tartjuk majd, de 2019-ben metszően aktuálisnak is érezzük. Kritika.

(MTI)

Kiemelt kép: KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik