Kultúra

Idén 74 millió forinttal kevesebb jut a debreceni MODEM-nek

A 444 írta meg, hogy a közgyűlés elfogadta a 2020-as költségvetést, és ez alapján

74 millió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat a Modern és Kortárs Művészeti Központ, azaz a MODEM Debrecenben. 

Eddig 314 millió forintot kaptak a várostól, és ez csökkent 240 millióra.

A döntés után – ahogy azt egy korábbi hírünkben is megírtuk – biztos bezár a külső kiállítótérként működő Sesztina Galéria, és a megszűnhet a b24 is, ami kortárs képzőművészeti kiállítóhelyként működött.

A lap további információkra is kitért, hogy mivel jár a büdzsécsökkentés:

  • Állítólag a 2020-as kiállítási programon is változtatni kellett.
  • Tizenhat embernek – többségük teremőr – kellett felmondaniuk, többek között a Sesztina és a b24 vezetőinek, Szoboszlai Lillának és Vincze Ottónak.
  • Az igazgató feloszlatta a művészeti tanácsadói testületet, ami kurátorokból, művészettörténészekből és művészekből állt.
  • Az önkormányzat szerint a lépés „egyáltalán nem jelent visszalépést kulturális téren”, hiszen a Debrecen 2020-ban három színház épületét is rendbe hozza több mint tízmilliárd forintból.
  • Papp László polgármester és Puskás István, a kulturális ügyekért felelős alpolgármester elmondtál, hogy a MODEM-ben rendezett nagyszabású kiállításokra fordítanának figyelmet a kisebb kiállítóhelyek és tárlatok helyett, és ehhez igazították a költségvetést.

A MODEM egyébként a város tulajdona, és az is marad, ha sikerül visszafizetniük 2023-ig az Erste Banktól felvett 44 milliárd forintos hitelt az új ipari parkra, ahová hamarosan a BMW-gyár költözhet. A hitel fedezetét a 2006-ban  hárommilliárd forintból épült MODEM képezte.

Kiemelt kép: Oláh Tibor / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik