Kultúra

Kőbányai telephelyen őrzik még évekig az Iparművészeti műtárgyait

A felújítás miatt 2017 őszén bezárt Iparművészeti Múzeum Üllői úti épülete még sokáig nem tud látogatókat fogadni, addig is zajlik a gyűjtemény legjelentősebb műtárgyainak restaurálása. A gyűjtemény nagy részét a kőbányai Jászberényi úti telephelyre szállították, de a hely nem alkalmas kiállítások rendezésére, a múzeum jelenleg a gyűjteményében megtalálható darabok kölcsönbe adásával és a műtárgyainak felújításával foglalkozik, írja az Index.

Az Iparművészeti műtárgyai több mint harminc helyszínen megtalálhatók, például a Nemzeti Galéria állandó kiállításán, különböző enteriőrkiállításokon és a Miniszterelnöki Kabinetirodában is. A lap azt írja, hogy a múzeum több műtárgyat is kölcsönöz majd a Nemzeti Kastélyprogram részeként megújuló dégi és sümegi kastélyok számára, többek között öt rokokó keretet, valamint egy Velencéből származó, a 18. század első felében készült, szintén rokokó karosszéket.

Mónus Márton / MTI

A dégi Festetics-kastély több empire bútordarabot kap a gyűjteményből, melyre azért van szükség, mert a magyar kastélyok nagy többségéhez hasonlóan ezeket az épületeket is kirabolták 1945 után, így hiába történik meg állami pénzen a helyreállításuk, az egykori enteriőröket is fel kell idézni ahhoz, hogy idegenforgalmi látványosságként hasznosíthatók legyenek.

Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum 2014-ben kinevezett főigazgatója az Indexnek elmondta, hogy a fent említett műtárgyak restaurálási folyamata már a célegyenesben tart, a tervek szerint március végéig végeznek vele, így a dégi és a sümegi kastélyokba szánt tárgyak várhatóan még idén láthatóak lesznek.

Az Iparművészeti Múzeum a tervek szerint három évre települ majd a Jászberényi úti helyre, előreláthatólag 2022 nyarán költözhet vissza. Cselovszki Zoltán elmondta, hogy elégedett a múzeum ideiglenes központjával, a Kossuth Nyomda egykori helyén minden feltétel adott, hogy egy technikai adottságaiban európai színvonalú múzeumi központ működjön, amelyet az Iparművészeti Múzeum kiköltözése után akár más múzeumok is igénybe vehetnek majd.

Fűtetlen raktárban várja sorsát a Hopp Ferenc-gyűjtemény tízezer műtárgya
Fűtetlen raktárban őrzi az Iparművészeti a kollekciót, melyet legalább öt évig nem láthat még a közönség.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik