Kultúra

Az RTL Klub álarcos énekeséhez hasonló műsort indít a TV2

A múlt héten megírtuk, hogy a beharangozottnál korábban, már február végén elindul az RTL Klub új nagyszabású showműsora, Az álarcos énekes, melyben a különféle őrült jelmezekben fellépő hírességek csak a műsor végén fedik fel kilétüket. Most a SorozatWiki információi szerint kap egy nagyon hasonló vetélytársat, ugyanis még szintén februárban Nicsak, ki vagyok? – a rejtélyek színpada címmel egy vadonatúj nagyszabású showműsor indul a TV2-n, mely egy román formátum alapján készül.

A leírás szerint ebben két háromfős sztárcsapat versenyez egymással, a céljuk a színpadi produkciót bemutató, monumentális jelmezekben feltűnő hírességek felismerése. A TV2 Csoport vezérigazgatója, Pavel Stantchev meg is erősítette a hírt a SorozatWikinek:

Tavaly a Budapesten megrendezett NATPE nemzetközi televíziós műsor és filmvásáron figyeltünk fel az Antena Group műsorára, ugyanis a szakmai zsűri beválasztotta 2019 három legeredetibb formátuma közé. A kollégáim azóta azon dolgoznak, hogy a magyar nézők számára szórakoztató és igazán izgalmas formában kerüljön rövidesen képernyőre.

Az sincs kizárva, hogy a két hasonló műsor ugyanazon a napon debütál majd, hogy a harc még élesebb legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik