Kultúra

Grecsó Krisztián és Krasznahorkai László is Aegon Irodalmi Díjat kaphat

Megújul az idén 15 éves Aegon Művészeti Díj. Magyarország legrangosabb független irodalmi díja 2020-tól az Aegon Irodalmi Díj névvel népszerűsíti a kortárs irodalmat és az olvasás szeretetét. A megváltozott név és logó mellett átalakult a jelölés, valamint a kiválasztás menete is, de az alapértékek és a független, szakmai szempontok érvényesülése mit sem változott.

Míg korábban a kiadók választották ki versenybe került könyveket, az idei évtől 7 fős szakértői testület dönti el, melyik az a 20 alkotás az előző év kortárs magyar szépirodalmi terméséből, amelyik érdemes lehet az elismerésre. A szakmai testület tagjai online felületen adják le voksaikat, és körükben mostantól egy új részt vevő is helyet kap: a legfiatalabb olvasókat az Aegon Magyarország által támogatott Irodalom másképp középiskolai verseny egyik korábbi résztvevője képviseli.

A most nyilvánosságra hozott 20 alkotásból végül egy 5 fős zsűri állítja össze az 5 könyvből álló szűkített listát, és dönt egyúttal a 3 millió forintot elnyerő alkotásról is.

Az idei hosszúlista:

  • Balla Zsófia: A darázs fészke
  • Bari Károly: A mozdulatlanság örökbefogadás
  • Barnás Ferenc: Életünk végéig
  • Bodor Ádám: Sehol
  • Csabai Laszló: A vidék lelke
  • Darvasi László: Magyar sellő
  • Grecsó Krisztián: Vera
  • Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb   
  • Kovács András Ferenc: Requiem Tzimbalomra       
  • Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak
  • Kukorelly Endre: CéCéCéPé 
  • Láng Zsolt: Bolyai
  • Markó Béla: Amit az ördög jóváhagy
  • Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt   
  • Nemes Z. Márió: Barokk Femina     
  • Pál Sándor Attila: Balladáskönyv      
  • Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint   
  • Schein Gabor: Megleszünk itt 
  • Szilágyi István: Katlanváros   
  • Tóth Krisztina: Fehér farkas

A 2020-as szakmai jelölő testület tagjai:

  • Balajthy Ágnes, Irodalomtörténész, szerkesztő, kritikus
  • Bazsányi Sándor, irodalomkritikus, egyetemi oktató
  • Dr. Csobánka Zsuzsa Emese, középiskolai tanár, drámapedagógus, író, költő
  • Kisházy Eszter, az ELTE kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója
  • Kulcsár-Szabó Zoltán, tanszékvezető egyetemi tanár
  • Margócsy István, irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár
  • Thimár Attila, egyetemi oktató, szerkesztő

Kiemelt kép: Aegon Irodalmi Díj

Ajánlott videó

Olvasói sztorik