Kultúra

Mi itt Magyarországon mindig megkapjuk a nyugati hullámok kelet-európai verzióját

Nálunk egyébként mindig az van, hogy a nyugati hullámoknak megkapjuk a kicsit kelet-európaiasított verzióját. Itt is kirobbannak az ügyek, de nem lesz a társadalomra nézve valódi, egyenes következménye

– vélekedett Rév Marcell, Magyarország nemzetközi hírű operatőre a Magyar Hangnak adott interjújában, amikor a filmszakma évek óta újabb és újabb ügyekkel bővülő szexuális zaklatási ügyeiről kérdezték. A filmes, aki a Jupiter holdja, a Viharsarok és a Fehér isten mellett egyre többször dolgozik nagy nemzetközi produkciókon, meglepődött, hogy Gothár Péter, akivel ő is dolgozott, ilyen ügybe keveredett, de az még inkább váratlanul érte, hogy politikai botrány lett a dologból.

Nem az volt a válasz, hogy hogyan tudnánk a következő ilyen esetet megelőzni, vagy ezt feldolgozni, hanem hogy kit lehet még likvidálni, aki nekem nem tetszik.

– mondta az oeratőr. Rév Marcell szeptemberben fejezte be Enyedi Ildikó soron következő filmjének forgatását, A feleségem története, mely Füst Milán regényét dolgozza fel, a tervek szerint idén ősszel kerülhet mozikba. Rév Marcell nálunk is sok izgalmas dolgot mesélt, egyebek mellett az Eufória forgatásáról, vele készült interjúnk itt olvasható.

Olyan sorozatot akartunk, ami nem nézi hülyének a tiniket
Rév Marcell épp Enyedi Ildikóval forgatja A feleségem történetét, de dolgozott Al Pacinóval és ő volt az operatőre az utóbbi idők egyik legizgalmasabb HBO-sorozatának, az Euphoriának is. Interjú.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik