Kultúra

Nádas György is műsort vezet a megújuló Dankó Rádióban

A rádió műsorrendje mellett a szlogenje is megújult, mostantól A magyar zene rádiójaként hirdeti magát.

A rádió az eddigi „Csendül a nóta, száll a muzsika” szlogenjét egy szerinte jóval kifejezőbbre cserélte, azaz „Dankó Rádió – A magyar zene rádiója”, ehhez pedig új műsorstruktúrát is bejelentettek. A rádió alappilléreit továbbra is a magyar dallamkincs alkotja, vagyis a magyarnóta és a népzene, amelyek mellé az örökzöldek is bekerülnek, mint például a táncdalfesztiválok jól ismert dallamai, és persze az operett műfaja sem merül feledésbe, nyugtatta meg a rádió törzshallgatóit az MTI.

Eredics Gábor, a Dankó Rádió csatornaigazgatója új műsorokat is bejelentett: „Hétvégenként és ünnepnapokon hallható a Jó pihenést, amelyet Nádas György, az ismert humorista vezet, aki minden alkalommal ismert, érdekes vendégeket hív a műsorába. Emellett hétköznaponként új rovattal, az Édesapám nótájával bővül a Szív küldi szívnek szívesen című műsor, amellyel a családi nótázás hagyományát szeretnénk visszahozni. Alkalmazkodtunk a trendekhez is: a hétköznapi ébresztő műsorunk, a Derűs napot! mostantól reggel 6-tól már 10-ig várja a hallgatókat, így a későbben ébredők is bekapcsolódhatnak az adásba” – tette hozzá Eredics Gábor, aki azt is elárulta, hogy a stúdióból a terveik szerint még több élőzenei közvetítés várható.

Az Az a szép délutáni adásai meghosszabbodnak és az első órában 18 órától operett slágerek csendülnek fel. Emellett reggelente 5 órától – a diaszpóra magyarságára is gondolva – az immáron hétéves operett műsor, a Túl az Óperencián legsikeresebb adásaiból is hallható válogatás. Az esti, éjszakai program meghatározó műsora változatlanul a Népek dalai, amely más népek zenéjének gazdagságát tárja a hallgatók elé.

Kiemelt kép: Zih Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik