Kultúra

Új magyar sorozatok jöhetnek a TV2-re és az HBO-ra

Új heti, magyar sorozatokat készíthet a TV2 és az HBO. Kirády Attila, a TV2 Csoport kreatív igazgatója a Sláger Reggelben beszélt arról, hogy idén heti sorozatokkal is terveznek.

Pilot epizódokat is készítettünk már ezekhez a produkciókhoz, vizsgáljuk, hogy melyik lehet a legérdekesebb közülük a nézőink számára

– mondta.

A TV2-n 2017 végén mutatták be a Korhatáros szerelem első évadát, melyet 2018 őszén követett a folytatás. Ugyanebben az évben debütált a csatornán a holland Lice Mother című sorozaton alapuló Bogaras szülők, az elmúlt egy évben azonban nem adtak heti magyar sorozatot.

A TV2 egy véget nem érő 9 és 1/2 randit rakott össze
A TV2 óriási harcott vívott az RTL Klubbal a szombat estéért, már csak az a kérdés, hogy mindez megérte-e egy romantikus sorozatért, a Korhatáros szerelemért.

A TV2 mellett a 2019-ben magyar gyártású sorozattal nem jelentkező HBO is fejleszti már a magyar produkciókat.  Závorszky Anna, az HBO Magyarország producere a Sláger Reggelben nyilatkozott erről:

Három magyar sorozatot fejlesztünk ebben a pillanatban. Ezek a már képernyőre készült produkciókhoz hasonlóan felismerhetően magyar történetek lesznek, eredeti írókkal. Sajnos a hivatalos bejelentést, hogy közülük melyik lesz a befutó, nem én fogom megtenni, erre tavaszig várni kell. De az biztos, hogy tervezzük, hogy visszatérünk a piacra

Az HBO 2011-ben mutatta be a Társas játék című magyar sorozatot, ezt követően pedig 2018-ig minden évben debütált saját gyártású produkció a csatornán. 2012-ben indult Mácsai Pál főszereplésével a Terápia, majd 2015 őszén az Aranyélet.

A TV2 sorozata annyira merész, hogy repkednek a pedofil és náci viccek
Az iskolai sztorit bemutató Bogaras szülők jót akar, imádni is fogják a nézők, de volt egy-két pillanat, amikor túllőttek készítők a célon.

(SorozatWiki)

Kiemelt kép: HBO

Ajánlott videó

Olvasói sztorik