Kultúra

Mégis ellehetetlenítheti a független színházakat a kormány

Bár a december 11-én meghozott színháztörvény az első változathoz képest enyhébb volt, mivel az eredeti verzió szerint megszüntette volna a Nemzeti Kulturális Alapot, az önkormányzati fenntartású színházak igazgatóinak kinevezését miniszteri egyetértéshez kötötte volna, és megszüntette volna a független színházak működési támogatását, a kormány december 30-án éjszaka változtatott azon. A hvg.hu azt írja, hogy két szót, az „és működést” vették ki összesen a törvényből, melynek eredményeképpen csak szakmai programmegvalósításra lehet majd pályázni.

A nemzeti előadó-művészeti szervezetnek vagy kiemelt előadó-művészeti szervezetnek nem minősített szervezetek a … szakmai programmegvalósítás és működés támogatására irányuló pályázatokról történő döntés megalapozásához a miniszter az érintett előadó-művészeti bizottság – az érintett előadó-művészeti szervezetek szakmai érdekképviseleti szervezetei által véleményezett – javaslata figyelembevételével szakmai kuratóriumot kér fel

– mondta ki eddig az előadóművészeti szervezetekről szóló törvény 2016-os végrehajtási rendelete. Az első pillantásra nem nagynak tűnő módosítás azt jelenti, hogy a nem kiemelt szervezetek így tehát nem kaphatnak majd működési támogatást.

A Pintér Béla Társulat vezetője a lapnak elmondta, nem lepi meg a döntés, hiszen ezt már egyszer belengették, majd visszavonták a színháztörvény elleni tüntetés napján.

Ilyen tekintetben nagyon is megállja a helyét a definíció, hogy a magyar kultúra gyilkosai ténykednek jelen pillanatban

– mondta Pintér Béla, aki hozzátette, hogy emiatt nem szűnnek meg, mert a jegybevételből „szinte meg tudnak lenni”, de a többi függetlennel szerinte nem ez a helyzet.

Az Index cikke szerint az éjjel azonban egyszerre két Magyar Közlöny jelent meg, melyek tartalma ellentmond egymásnak. Az egyikben ugyanis megtalálható egy hosszú táblázat, melyen a fennálló törvénnyel harmonikusan továbbra is szerepel a működési pályázatok elbírálására vonatkozó rész. A Független Előadó-Művészeti Szövetség képviselője a lapnak elmondta, még ma a kormányhoz fordulnak, és kérik, hogy még a rendeletek hatályba lépése előtt adjanak ki egy tisztázó rendeletet, amely helyreteszi a kérdéses passzusokat.

„Mégsem vagytok a kultúra gyilkosai?” – a szabad színházakért tüntettek
Pintér Béla szerint a fideszesek megijedtek hogy a pokolban kipeckelt szemmel kell Balázs Péter rendezéseit nézniük. Karácsony Gergely azt mondta, küzdelmes évek jönnek.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik