A Notre-Dame elöljárója szerint olyan törékeny állapotban van a híres párizsi székesegyház, hogy csak 50 százalék esély van a megmentésére.
Patrick Chauvet szerint a gótikus templom mindaddig nem lesz biztonságban, amíg nem sikerül eltávolítani róla az április 15-i tűzvész előtt felállított, a katasztrófában megrongálódott állványzatot, mivel az veszélyt jelent a katedrális megmaradt, az épület stabilitása szempontjából kulcsfontosságú boltíveire.
„Most talán azt mondhatjuk, hogy 50 százalék esély van a megmentésre, és ugyanennyi esélye van annak is, hogy az állványzat rádől a három boltívre” – mondta az AP hírügynökségnek az elöljáró, aki szerint nem valószínű, hogy a helyreállítás megkezdődhet 2021 előtt.
A kárelhárítási munkálatok egyik fő kihívása úgy leszedni az állványzatot, hogy ne rongáljuk meg jobban a katedrálist, márpedig ahhoz, hogy az épület biztonságos legyen, teljesen el kell távolítani az állványokat – mondta Chauvet, aki szerint 2021-ben valószínűleg megkezdhetik a 850 éves templom újjáépítését. Emmanuel Macron elnök 2024-re ígérte a franciáknak a Notre-Dame újjáépítését.
A francia forradalom óta első ízben fordult elő idén, hogy nem tartottak karácsonyi misét a Notre-Dame-ban. A híveknek két másik párizsi templomot jelöltek ki az éjféli misére. Michel Aupetit párizsi érsek szerdán reggel egy cirkuszi sátorban, a Bois de Boulogne parkban mutatott be karácsonyi misét 2500 hívő előtt.
Kiemelt kép: Europress/STEPHANE DE SAKUTIN/AFP