Kultúra

Saját színházat épít a most kapott közel 2 milliárdból Köves Slomó hitközsége

Vasárnap mi is megírtuk, hogy a Fidesszel szoros kapcsolatokat ápoló EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) részesült a legmagasabb összegű támogatásban a kultúr-tao pótlására létrejött pályázati keretből, amelyet elvileg az előadó-művészeti szervezeteknek szántak. A Köves Slomó vezette EMIH mégis sokkal nagyobb támogatásban részesült, mint bármelyik önkormányzati fenntartású budapesti színház, ezek összesen kapnak 3 és fél milliárd forintot az idén, míg az EMIH-nek egyedül 1,8 milliárd forint támogatás jut.

A kormány a saját kiírásának ellentmondva osztotta el a kultúrtao-pénzeket
A szigorú pályázati szabályoknak fittyet hányva kapott az előadó-művészeti szervezeteknek szánt támogatásokból az Egységes Magyar Izraelita Hitközség ugyanúgy, mint önkormányzatok vagy fideszes politikusokhoz köthető cégek.

A 444 vette észre, hogy a hitközség a honlapján tette közzé, mit kezd a támogatással: a tulajdonában álló józsefvárosi volt pártszékházban hoz létre színház és kulturális központot. A megítélt összegből felújítják a Baross utca 61. alatt található közel 4000 négyzetméteres épületet, amelyben

egy komplex kulturális, és idővel talán ehhez kapcsolódó oktatási intézmény jöhet létre. A felújítás során az épületben egy több, mint 200 fő befogadására alkalmas korszerű színházterem létesül, továbbá kisebb előadóterek és egy művészeti galéria is várja majd az érdeklődőket

– írja a hitközség honlapja.

A színházat Milton Háznak hívják majd, mivel „egykoron John Milton is megőrizte Shakespeare műveinek első gyűjteményét”, noha elsősorban stratégiai együttműködő partnerére, a Milton Friedman Egyetemre utal. A Milton Ház a honlap szerint „szeretné  összegyűjteni a megnyitás után a tehetségesnek ígérkező, elsősorban a fiatalabb (harmincas évei előtt járó) alkotógeneráció tagjait, a független- és a nem független szférából egyaránt”.

A legmagasabb kategóriába lépteti a kormány Köves Slomó hitközségét
Semjén Zsolt jelentette be az átfogó megállapodást a kormány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség között.

Az EMIH idén szeptemberben került a legmagasabb kategóriában elismert egyházak közé, ennek köszönhetően alanyi jogon jár az állami, önkormányzati intézményrendszerrel azonos finanszírozás minden közfeladatot átvállaló intézmény tekintetében, legyen az oktatási, szociális, kulturális vagy az élet bármely területét érintő közfeladat-átvállalás.

Borítófotó: A Milton Ház tervei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik