Kultúra

Csodálatos klipben énekel együtt Koncz Zsuzsa és Kulka János

Közös klipet készített Koncz Zsuzsa és Kulka János, a Republic Szeretni valakit valamiért című slágerét énekelték el együtt, a végeredmény már online is elérhető.

A dalt arra a közös beszélgetésre készítette Koncz Zsuzsa és Kulka János, amely során a Belvárosi Színházban Alinda vendégei voltak. Kulka a betegsége óta először vállalt nyilvános beszélgetést, és már a színpadra lépésekor szűnni nem akaró vastaps fogadta. A beszélgetésben elmondta, hogy nem vágyik vissza színpadra, megunta a napi hajtást, hosszú ideje azon gondolkodott, hogy mikor felejti majd el a szöveget egyszer, és akkor jött az afázia. Úgy gondolja, hogy azért aggódott olyan hosszan, mert érezte, hogy baj közeledik. Koncz Zsuzsát gyerekkora óta ismeri, ezért is örült a beszélgetésnek, illetve annak, hogy ez alkalomra közös klipet készítenek Zsuzsával.

fotó: Takács Attila

A dalt és a duettet Koncz Zsuzsa javasolta, hiszen évekkel korábban egyszer már énekeltek együtt. A beszélgetést a közönség álló ovációval köszönte meg, ami láthatóan még a sikerhez szokott szereplőket is meglepte, és meghatotta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik