A Kossuth-díjas filmrendező október 19-én töltötte be nyolcvanadik életévét, és a Best magazin készített vele egy hosszabb interjút. Sándor Pál visszatekintett a pályájára és az elmúlt évtizedeire, hogy kik azok a kollégái, akik igazán közel kerültek hozzá. Kern Andráshoz, Ragályi Elemérhez, Rudolf Péterhez, Andor Tamáshoz és Gárdos Péterhez fűzi a legszorosabb viszony, de néhány barátja, többek között Garas Dezső már sajnos nem él.
A Garas-Kern párossal való együttműködésemnek két része van. Az egyik egy emberi barátság, egymás értése, megértése, az olykor őrjöngésig menő veszekedésekkel fűszerezve. Sok mindent, ami nekem egy életben fontos, velük végigcsinálhattam. Hiányérzetem volt, ha akár csak egy napig nem találkoztunk, vagy nem beszéltünk telefonon. Nagyon kellettünk egymásnak.
– mondta a rendező, és hozzátette, hogy egyre kevesebb barátjával tud nosztalgiázni.
A lap arra is rákérdezett, hogy akad-e bármi Sándor Pál életében, amire vágyott, de kimaradt az életéből.
Van vagy harminc nő, akit kihagytam sajnos. […] Érzelem nélkül sosem történtek velem ezek a dolgok, mindig valamifajta érdeklődés és kíváncsiság hajtott bele különféle nemes és nemtelen kalandokba.
A rendező biztos benne, hogy százhat évig fog élni, és ha nem dolgozik, a feleségével, illetve a családjával tölti az idejét.
Apaként és nagyapaként nem érzem magam olyan sikeresnek, mint rendezőként. Úgy alakult, hogy hogy ezt nem tudom jól csinálni, és bármennyire is szeretném, elfogadom, hogy nem megy.
Kiemelt kép: Czimbal Gyula / MTI
