Kultúra

Tarján Zsófia: Nagyon nehéz egy híres ember gyerekének lenni

Tarján Zsófi volt a vendége Kadarkai Endre műsorának, melyben önkritikusságáról, elégedetlenségéről, valamint arról beszélt, hogy, természetesen, volt olyan pillanat, amikor arra gondolt, bárcsak ne Hernádi Juditnak hívnák az édesanyját.

Persze, hogy volt, de ezek viszonylag rövid ideig tartottak. Azért nagyon nehéz egy híres ember gyerekének lenni […] Nagyon büszke vagyok anyámra, nagyon szeretem őt és nagyon felnézek rá, ez mindig is így volt és mindig is így lesz. De amikor elkezdtem kinyílni és elkezdődött afelé tendálni az életem, hogy előadóművész legyek és az első zenekarommal elkezdtem működni, az egy kemény korszak volt. Akkor nagyon kiadtam magamból azokat a dühöket és elnyomott feszkókat, amik addig csak gyűltek

– mondta a Honeybeast énekesnője, aki arról is beszélt, hogy iskoláskorában kiközösítették, sokszor volt egyedül és többször mondták neki azt is, hogy belőle semmi sem lesz.

Picit más voltam, mint a többiek, visszahúzódóbb. Nem voltam divatos sosem, nem voltam cool […] Ma már rendben vagyok azzal, hogy egy picit másmilyen vagyok, mint a többiek […] Nehéz elégedettnek lenni, nagyon kritikus vagyok, rettenetesen, sőt, szinte túlságosan is. Most már elkezdtem ösztönözni magam, hogy értékeljem azt, ahova jutottunk, mert ez egy csapatmunka

– mondta.

Kiemelt kép: Sóki Tamás / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik