Kultúra a világ egy fura hely

Teherautóra épített kétszintes házat egy etióp férfi

A nyolcszobás otthon három hálószobát is rejt, de három fürdőszoba, valamint két nappali is megbújik benne.

Az emberek sokszor a legfurcsább helyekre építik az otthonaikat: egyesek plázák és toronyházak tetején megszülető lakóparkokban, minifalvakban és kunyhókban, mások a föld alatt, vagy épp egy méretes fa dús lombjában rejtőző többszintes faházakban élik a napjaikat.

Nem kevésbé szokatlan persze a magára feltalálóként és garázstulajdonosként hivatkozó etióp Abinet Tadesse ötlete sem, aki

szeretett enni és pihenni az autóban, ez pedig arra inspirálta, hogy az otthonát a platón építse fel.

A BBC Africa vele foglalkozó One Minute Story-epizódját látva a feltaláló státusz teljesen hihetőnek tűnik, hiszen egy néhány éves teherautón három hálószobát, két nappalit és három fürdőszobát elhelyezni egyáltalán nem tűnik egyszerű feladatnak.

A férfi saját garázsában, eleinte talán csak szórakozásként kezdte meg a nagy átalakítást, közel három éves munka után, saját lakását feladva azonban egy igazi, Mad Max-be illő, tetőterasszal is rendelkező guruló otthonnal gazdagodott.

A falak időtállósága, illetve a balesetbiztonság terén elért eredményeiről nem vagyunk igazán meggyőzve, de meghajlunk Tadesse találékonysága előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik