Kultúra

„Hülyegyerekek” – reagált az Ismerős Arcok énekese a Nélküled-botrányra

Nyerges Attila köszöni Czutor Zoltánnak is, hogy „szirupos fingszagú nemzeti romantikának” nevezte a dalukat.

Először szólalt meg nyilvánosan az Ismerős Arcok énekese, Nyerges Attila október 9-i motorbalesete óta. Az eset után egy darabig úgy tűnt, hogy könnyebb sérüléssel megúszta, néhány nap múlva otthonában rosszul lett, és kórházba kellett szállítani, ahol életmentő műtéten esett át a karambolban szerzett belső sérülései miatt. Most videóüzenetben köszönte meg mindenkinek, aki gondolt rá, és jókívánságokat küldött neki a felépülése alatt.

A videóban röviden reagált a Nélküled-ügyre is, ami a Puskás Aréna avatása után robbant ki. A kormányzati média azért indított célzott lejárató kampányt az Index újságírója, Miklósi Gábor ellen, mert az nem állt fel a meccs előtt, mikor a közönség állva énekelte el a zenekar leghíresebb dalát, a Nélküledet. Miklósiról, és a Nélküledből menekültválságos videómontázst készítő indexes kollégájáról, Dezső Andrásról antiszemita plakátok is megjelentek Budapesten.

Nyerges Attila arra nem tért ki, hogy mindezeket a támadásokat elfogadhatónak tartja-e, de ironikusan megköszönte a Hvg.hu publicistájának és a Belmondo énekesének is, hogy leszólta a slágerüket, akiket hülyegyerekeknek nevezett.

„Azt a rengeteg jókívánságot sem fogom elfelejteni, amit kaptam üzenetként. Nem fogom elfelejteni Hont Andrásnak sem, hogy az általatok talán legjobban kedvelt dalunkat giccses szarnak nevezte. Meg kell köszönnöm Czutor Zoltánnak is, aki szirupos fingszagú nemzeti romantikának nevezte szintén ezt a dalunkat. Lényeg, a lényeg, én november 29-től, most péntektől színpadon állok, Pécsen kezdek, és ezentúl bármit írok, igyekezni fogok, hogy azokat a dolgokat olyan művészi magasságokba tudjam emelni, amit ez a két nagyszerű férfiú elvár tőlem. Hülyegyerekek.”

A Story magazin csütörtöki számában is megjelent egy interjú Nyergessel, ahol elmeséli balesetét és kórházi viszontagságait, valamint arról is beszél, hogy mit érzett, amikor látta, hogy a szurkolók a Nélküledet éneklik az Uruguay elleni meccs előtt: „Nem lehet szavakkal leírni, mit éreztem, amikor ezt hallottam. Pedig tíz évvel ezelőtt, amikor megírtam a dalt, eszembe sem jutott, hogy ekkora sikert érhet el. Egyfajta köszönetnek szántam a közönségünknek, hogy mellettünk állnak, csupán később kapott más jelentést. Ha fogalmazhatok így, tényleg egy új Nemzeti dal lett” – mondja az énekes, azonban arról itt sem beszél, hogy mit gondol az újságírók elleni támadásokról.

Nyerges videóüzenetét itt tudják megnézni:

Nyerges Attila üzenete.

Közzétette: Ismerős Arcok zenekar – hivatalos oldal – 2019. november 26., kedd

Kiemelt kép: Czeglédi Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik