Mikor hallott először az abúzusról?
Gyakorlatilag szinte rögtön az eset után. Azonnal, egy-két órán belül utánajártam a dolognak. Megkerestem a sértettet, aki elmondta, hogy ő maga szeretné tisztázni Gothár Péterrel az ügyet. Ezután beszéltem Péterrel is, aki azt mondta, hogy bocsánatot kért és kapott a kollégájától. Biztos szerettem volna lenni ebben, ezért megkérdeztem az érintettől is, aki szintén megerősítette a bocsánatkérést. Kifejezte, hogy az ügy nyugvópontra jutott és nem szeretne semmilyen további lépést. Nekem ebben a helyzetben nem volt más választásom, mint tiszteletben tartani a kolleganőm döntését, aki akkor nem akart még a színház belső nyilvánossága elé sem lépni. Sokan nincsenek ezzel tisztában, de egy ilyen helyzetben kizárólag magánvádas eljárás indítható, ha a sértett szükségesnek érzi a jogi lépéseket. A sértettel folytatott beszélgetéseimnek egyébként olyan hangvétele volt, amelyből számomra nem volt sejthető az ügy mélysége.
Igazgatóként nem merült fel önben, hogy itt azonnali retorziónak kell következnie, bármit is mond az áldozat?
Őszintén szólva nem, de most már nyilván másképp látom a helyzetet. Sajnálom, hogy akkor nem vontam be azonnal az ügy kezelésébe az üzemi tanácsot, vagy hogy nem tettem azonnal drasztikusabb lépéseket az elkövetővel szemben. Megbántam ezt.
Konkrétan mi történt?
Az ügy részleteinek elmesélésére nem vagyok felhatalmazva, tiszteletben kell tartanom az áldozat kérését. Részben ezért is volt ilyen szűkszavú a színház közleménye. Tudom, hogy ez kívülről nézve gyanúsnak tűnik és bosszantó, higgye el, nagyon megszenvedjük. Sokkal könnyebb lenne nekünk, ha több mindent elmondhatnánk.
Emberileg ma már valószínűleg másképp közelíteném meg a helyzetet, de akkor az érintettekkel való beszélgetések után minden arra mutatott, hogy nincs szükség további lépésekre.
Akkor mi változott most meg? A közvélemény számára nagyjából így néz ki a szituáció: történt egy abúzus egy évvel ezelőtt, majd másfél hete kipattant egy következményekkel járó reakció. De miért?
Nem tudom, de Sárosdi Lillánál 20 évig tartott, mire elő tudott állni a történetével. Egy áldozatban nagyon sok minden később alakul ki. A sértett az eltelt közel egy évben nem tett bejelentést, nem jelzett felém, és azt gondoltam, ha kérdezgetem, az olyan, mintha vájkálni akarnék.
Ezek szerint egy évvel az abúzus után, ön mint igazgató kapott egy feljelentést arról, hogy Gothár Péter mit követett el.
Igen, a sértett 11 hónappal később döntött úgy, hogy az üzemi tanácshoz fordul. Ekkor már – szerencsére – azonnal be is indultak a belső szabályzatunkban lefektetett automatizmusok, melyeket két éve, a Marton-ügy kirobbanása után vezettünk be. Éppen azért, hogy a hasonló esetek, ha a sértett szeretné, kiderüljenek és következménnyel járjanak.
Innentől kezdve tehát a pálya ki volt jelölve és a mozgásterem is meg volt szabva. Ahogyan azt a közleményünkben is leírtuk, az üzemi tanács megbeszélést hívott össze, ahol a résztvevők egyöntetűen elítélték a történteket. Vizsgálóbizottság felállítását kérték és felszólították a vezetőséget a szükséges lépések megtételére. A bejelentés után 72 órával már ebben a szobában ült a bizottság, amiben részt vett jogi szakértő, pszichológus, valamint az üzemi tanács elnöke és a főrendező is. Tehát egy teljes körű bizottság volt jelen, hogy lépni tudjunk annak az eljárásrendnek megfelelően, amit korábban együtt dolgoztunk ki. Azt fontos elmondani, hogy a vizsgálóbizottság nem nyomozóhatóság és végképp nem bíróság: nem feladata tanúkat meghallgatni vagy az egyébként anonimitást kérő áldozatot vallomásra bírni. Az a dolga, hogy bármilyen gyanú esetén biztosítsa a munkavállalói és szerződéses partnerei biztonságát, az elkövetőt pedig tartsa távol dolgozóitól.
Az első közleményben miért nem nevezték meg Gothár Pétert?
A válasz egyszerű. Azért, mert ha megnevezzük Gothár személyét, perek indulhattak volna a Katona ellen, hiszen mi nem nevesíthetjük az elkövetőt. A reakciókból ítélve ezt talán jobban el kellett volna magyaráznunk a közleményünkben. Személyiségi jogai mindenkinek vannak, egy jogerős bírósági ítéletig pedig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Ebben az ügyben nem indult magánvádas eljárás, tehát a történteket nem nevezhetjük bűncselekménynek sem. Ezért nem mondhattuk meg még a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek sem, hogy ki az elkövető. Egyébként mi leültünk vele a közlemény megjelenése előtt, mert tudtuk, hogy nagyon rosszat tesz a színháznak, ha nem írhatjuk le a nevét.
Ezek után nem tehettünk mást, mint amit tettünk, hogy szerződéses munkatársként utaltunk rá, ami miatt persze rögtön zúdult is ránk a népharag. Értem és értettem az igényt, hogy sokan azonnal tudni akarták, hogy pontosan kiről van szó, de nem volt erre jogi felhatalmazásunk. Az igazság az, hogy ha nem ül mellettem egy jogász, akinek az a dolga, hogy figyelmeztessen, akkor biztosan le is írjuk, hogy Gothár Péter az elkövető.
Csakhogy azzal, hogy az első közleményben nem nevezték meg, és azt sem lehetett tudni, hogy egyáltalán valaha kiderül a neve, azt kockáztatta, hogy Gothár tettéről más színházak, esetleg egyéb munkahelyei sem értesülnek.
Igen, higgye el, hogy ez a jogi korlátozás bennünk is okozott kétségeket, hiszen csak találgatásokra adott okot. Ezért is győzködtük, hogy nem várhat a nyilatkozattal. Szerencsére Gothár Péter végül rövid időn belül vett egy nagy levegőt, gondolom beszélt jogásszal is, és elküldte nekünk azt a nyilatkozatot, amit megjelentettünk.
Két évvel ezelőtt, amikor a Marton-ügy kipattant, jól értesült újságírók és színházi emberek már beszéltek arról, hogy a következő ember, akiről kiderülhet valami, az Gothár lesz. Önhöz eljutott bármilyen információ ebből? Pláne, hogy akkor a Katona elsőként állt ki és ítélte el azt az esetet.
Nem.
Hány éve ismeri Gothár Pétert?
41 éve.
Soha, egyszer sem hallott róla hasonló történetet?
Konkrét történetet nem hallottam. Ha az ember nézi a Facebookot, tudja, hogy mindenki mondja a magáét, de én konkrét esetről nem tudok.
Az hogy lehet, hogy újságírók és színházi körökben mozgó emberek hallanak erről, ön, aki régóta ismeri ezt az embert és az igazgatója, soha? Ez furcsa.
Én olyan színházakban dolgoztam eddig, ahol eléggé zárt volt a közösség. Korábban mégsem hallottam konkrét esetről. Ahogyan most is az a helyzet, hogy a társulatunk nagy része tényleg nem tudott semmit a történtekről. Ez belső körben is most pattant ki.
Az első közleményben két esetről van szó, ehhez képest Gothár Péter egy esetet említ. Mi a különbség oka?
Csak azt az egy esetet ismeri el. A második egy verbális közeledés volt, és Gothár azt tagadja.
De önhöz két nyilatkozat jutott el, két áldozattól.
Igen. Az üzemi tanácshoz két bejelentés érkezett. De ha megnézi Gothár közleményét, az elég rafináltan van megfogalmazva. Abban mindenkitől elnézést kér, a többes szám itt érhető tetten. Szóval a maga módján tulajdonképpen mindenkitől bocsánatot kért.
Önnek milyen személyes konzekvenciái vannak? Lehet-e színházigazgató az, akihez nem jut el egy ilyen információ, vagy nem kezeli helyén, amikor mégis eljut hozzá?
Ez egy nehéz kérdés. Jogilag szabályszerű volt az eljárásom a helyzet kezelésében. De most már látom, hogy emberileg vitatható. Azt hiszem, hogy ma másképp csinálnám. Főleg a sérelem érintettre gyakorolt későbbi hatása miatt gondolom, hogy ez egy hibás döntés volt. Viszont akkor sem hozhattam volna az áldozatot olyan helyzetbe, hogy ki kelljen állnia, ha nem akar beszélni róla. Az igazság az, hogy nincsen rutinunk ebben. Komoly szemléletváltás zajlik a világban, amit most tanulunk meg kezelni. Nincsenek sablonok, és a bőrünkön érezzük, hogy ez a folyamat milyen küzdelmekkel jár. Mi a chartával lefektettünk egy alapot, amihez ragaszkodni akartunk.
Ez a charta az eljárásrend?
Igen, ez előírja, miként kell eljárni. A színház belső vizsgálata nem tárt fel velem kapcsolatban hiányosságot az ügyben. De még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy
Hogyan bízzanak önben most a színészek, ha ön is azt mondja, hibázott? Felmerült, hogy lemond?
Nem. Úgy érzékelem, hogy a társulat bizalma nem rendült meg irányomba, sőt megerősödött. Azt viszont el kell mondjam, hatalmas problémának tartom, hogy ha egy intézmény az eljárásrendjének megfelelően, az áldozatokat védve kezel egy ügyet, majd – talán példátlan módon – saját döntéséből nyilvánosság elé áll, olyan brutális reakciókkal találja szembe magát, mint amiket mi kaptunk az elmúlt napokban. Meggyőződésem, hogy ez nem segíti elő további áldozatok vagy intézmények kiállását, a transzparenciát az ehhez hasonló ügyekben.
Ezt az ügyet el is sumákolhattunk volna, de mi az összes következményt vállalva úgy döntöttünk, hogy megtesszük a szükséges lépéseket és a nyilvánosság elé lépünk.
Sokan mondják, hogy az ilyen abúzusok eleve kódolva vannak ebben a közegben.
A rendezők sokszor rossz módszereket vetnek be annak érdekében, hogy egy előadás olyan legyen, amilyet ők szeretnének. Az, hogy a próbák közben milyen fájdalmak sokszorozódnak, nem lehet tudni. Ennek volt régen egy elfogadottsága, de most, a hollywoodi botrány után ez a felfogás gyökeresen megváltozott. A legjobb meggyőződésem szerint én sosem dolgoztam ilyen módszerekkel.
Ezek szerint azonban Gothár Péter igen. Barátok?
Ez most egy más helyzet, mert bajba sodorta a színházat és láthatóan engem is. De hogy értse, milyen súlyú döntés volt számomra azonnali hatállyal kitiltani a Katonából, elmesélek egy történetet: amikor magánéleti válságban voltam ’96-ban, Gothár, anélkül, hogy kértem volna, megjelent a társalgóban, elővett egy kulcsot és azt mondta, hogy addig laksz a lakásomban, amíg csak akarsz.
Milyen érzés szembesülni azzal, hogy egy önhöz ilyen közel álló személy erkölcsileg ennyire helytelen és megvetendő dolgokat tesz?
Hát feldolgozhatatlan. De nekem mint igazgatónak az a kötelességem, hogy ennek ellenére is megtegyem a megfelelő lépéseket.
Sokan hiányolják a büntető feljelentést. Miért nem lép?
Kizárólag az áldozat tehet jogi lépéseket. Ő pedig ezen a ponton megállt. Miután a színház végigcsinálta az eljárási procedúrát, levonta a konzekvenciákat, részünkről az ügy lezárult.
De jelentek meg információk arról, hogy ön titoktartási szerződést íratott alá a színház összes dolgozójával.
Ennek felfújása teljes tévedés. Azt hiszem, azért terjedhetett el, mert sok színész, hogy lerázza az ön kollégáit, azt mondta, köti egy ilyen papír.
De szerintem ez az ön szerződésében is benne van. Ami viszont tény, hogy a rendkívüli társulati ülésen, ahol mindent elmondtunk erről az ügyről, külön figyelmeztettünk mindenkit: ami a társulati ülésen elhangzik, arról nem készíthetnek felvételt. Természetesen nem az én érdekemben. Kizárólag a sértettek személyiségi jogainak védelmét tartottuk szem előtt, akik kérték, hogy a nevük sehol ne jelenjen meg. Ezt a papírt írattuk alá mindenkivel, egyébként a színháznak van egy üzemi megállapodása, aminek 56. pontja kimondja, hogy titoktartási kötelezettségük van a munkahelyükön tudomásukra jutott információkkal kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy egy jó vezető egy ilyen esetben nem úgy kommunikál a munkatársaival, mint a másnap megjelent közleményben. Tehát a rágalmakkal szemben azt tudom elmondani, hogy ez nem az áldozatot vagy a tanúkat kötelezte bármire, hanem épp az ő védelmükben jártunk el így, a társulat egyetértésével.
De ha bűncselekményről lesz tudomásom, kénytelen leszek mégis megtörni a titoktartást.
Ahogy mondtam, ez egy magánvádas eset, itt ez az állítás nem igaz. És hangsúlyozom, hogy miután mindkét áldozat anonimitást kért, amit tiszteletben kell tartanunk, az egész procedúra az ő védelmükben történt. Abban a pillanatban, hogy kiadom a nevét, már meg is sértettem a személyiségi jogait. Hogy ne tapadjon rájuk ez az eset, hogy megvédjem őket, nem mondhatom ki most sem a nevüket. Ha valaki nem akar beállni egy ilyen ügybe, de szeretné, hogy ne történhessen hasonló, akkor anonimitást kérhet.
Ha úgy dönt az áldozat, hogy magánvádas eljárásban feljelentést tesz, azt megteheti?
Abszolút.
Miért csak egy Gothár-darabot vettek le a műsorról?
Praktikus oka van ennek. Kitiltottuk Gothár Pétert a színházból és vasárnap lett volna a Hóhérok felújító próbája, amit ő rendezett, és amin így nem lehetett volna jelen. A társulat is megrendült, az áldozatok, de az elkövető személye miatt is. Ebben a színházban bármennyire is hihetetlen, ez nem volt eddig téma. A másik oka, hogy csak egy darabot töröltünk, hogy az összes előadás egy összmunka.
Miért csak most szólal meg?
Nézze, mi az eljárás lefolytatásával, a szankciók meghozatalával és azzal, hogy a nyilvánosság elé léptünk valóban lezártnak tekintjük az ügyet. De meg kell mondjam őszintén, hogy nem voltunk felkészülve ilyen mértékű támadásokra. A történtek az egész társulatot mélyen megrázták, az utána következő reakciók erre még rátettek. Idő kellett, hogy túl legyünk az első sokkon. Most is leginkább arra vágyunk, hogy újra nyugodtan dolgozhassunk és a két decemberi bemutatóra tudjunk koncentrálni.
A végére még egy dolog foglalkoztat. Amikor legutóbb beszéltünk, azt mondta nekem: „Nem tudom, hogy ezek az emberek miként gondolkodnak, hol lépik át a határt, hogy csak a saját vágyaikkal foglalkozzanak. Elképzelhető, hogy ezek mögött ott lapul valamilyen intellektuális kielégülés is”. Most mit gondol?
Továbbra sem kerültem közelebb ahhoz a kérdéshez, hogy ezek az emberek hogyan gondolkodnak. Találgatni nem szeretnék, mert még a végén ez lesz ennek az interjúnak a címe.
