Kultúra filéző

Mind a három csillagját elvették a világ legjobb sushi éttermétől

Pontosabban kikerült a Michelin Guide-ból a világ legjobbjának tartott sushizója, mivel túl exkluzív – írja a Guardian.

 Sukiyabashi Jiro nem fogad a nagyközönségtől érkező foglalásokat, így kikerült a látószögünkből. Nem igaz, hogy elvesztette a csillagokat, de már nem az ajánlónk feladata értékelni. A Michelin elvei közé tartozik, hogy olyan éttermeket mutassunk be, ahol mindenki ehet

– mondta a Michelin Guide szóvivője a tokiói bejelentésen.

Jiro Ono éttermében egyszerre maximum tízen vacsorázhatnak, és ezen nem kívánnak változtatni. Az viszont, hogy ilyen szűk a hely, korlátozza is a foglalást. Már csak concierge-en vagy egy neves hotelen keresztül lehet asztalt szerezni. 2014-ben itt vacsorázott Barack Obama a japán miniszterelnökkel, Shinzō Abéval. A volt amerikai elnök azt mondta, még soha nem evett ilyen jó sushit. Rajtuk kívül számos híresség megfordult Sukiyabashi Jiróban, többek között Hugh Jackman és Katy Perry is.

Amióta a Michelin tokiói helyeket is listáz, azóta a sushi étterem szerepel az ajánlóban, és róla készült a Sushiálmok című dokumentumfilm is.

Kiemelt kép: IKUHIRO YONEDA / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik